5p
Mint ismeretes, az iskolaérettségi kérelmeket 2020. január 1-31. között az Oktatási Hivatalhoz kell a szülőknek vagy gyámoknak benyújtaniuk. De továbbra sem csitulnak az új metódussal kapcsolatos feszültségek.
Tanévnyitó a nyíregyházi Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában 2017. szeptember 1-jén. (Forrás: MTI Fotó, Balázs Attila)

Korábbi cikkünkben három óvodavezetővel beszélgettünk a kialakult helyzetről, most pedig a Szülői Hang Közössége juttatta el a sajtóhoz közleményét, melyben felsorolják, melyek az azonnali intézkedést igénylő problémák január 31-ig.

  1. Tegyék nyilvánosan is egyértelművé, hogy az óvoda a szülő kérésére köteles kiadni mind a fejlődési napló kivonatát, mind az óvodapedagógus írásos véleményét.
  2. Engedélyezzék, hogy az SNI-s (sajátos nevelési igényű) gyerekek a szakértői bizottság javaslatára 8 éves korukig is maradhassanak az óvodában, ahogy eddig.
  3. Tegyék lehetővé, hogy a szakszolgálatok például SNI vagy BTMN (tanulási és magatartási nehézségek) gyanú esetén január 31. után is szakvéleményben javasolhassák a további egy év óvodai nevelést, és az ilyen szakvélemények alapján külön hivatali eljárás nélkül engedélyezzék a további egy év óvodai nevelést.
  4. Tisztázzák a jogi helyzetet, és tegyék lehetővé, hogy a gyermek megváltozott állapota miatt a szülő akkor is beírathassa az iskolába a gyermekét, ha korábban a szakszolgálattól vagy az Oktatási Hivataltól kapott engedélyt a halasztásra.
  5. Tegyék nyilvánossá az Oktatási Hivatal iskolaérettségi döntéseinek kritériumait.

A Szülői Hang Közösség az elsők között tiltakozott az új törvények ellen. A törvénymódosítás parlamenti vitája után felolvasott és a kötelező hat éves beiskolázásra is kitérő állásfoglalásukhoz több mint 40 szervezet csatlakozott. Aktivitásaik folyamatosak, utoljára például az Oktatási Hivatalba benyújtandó kérvények szülői indoklásának megírásához készített segédletet, melyben az alapos szakmai indokláshoz nyújtanak segítséget. A Szülői Hang Közösség csoportjához már több mint 8 ezer érintett szülő csatlakozott.

A Szülői Hang Közössége sajtóközleményében kifejti, hogy hozza nyilvánosságra az Oktatási Hivatal iskolaérettségi döntését, hogy ezáltal megismerhessék a hivatal döntési mechanizmusát. Amikor az Oktatási Hivataltól megérkezik az értesítés arról, hogy a további egy év óvodai nevelésre vonatkozó kérelmet elfogadták, elutasították vagy szakszolgálati vizsgálatot kértek (hivatalos nyelven: függő hatályú döntés született), a szülők egy online kérdőív kitöltésével nyilvánosságra hozhatják az eredményt. A kérdőív kitöltése anonim, személyes adatok nem szerepelnek benne. A megadott adatokból nyilvános adatbázist építenek. Úgy vélik, nem csak az idei, hanem az elkövetkező évek kérvényezésénél is segítség ez: nem szeretnék, ha a kezdetben enyhébb hivatali döntések évről évre szigorodnának. Az Oktatási Hivatal döntésének nyilvánosságra hozása segít elszámoltathatóvá tenni a kormányzatot és elkerülni a hatalmi önkényt. Jelenleg ugyanis önkényes döntésről van szó, az Oktatási Hivatal ugyanis nem adott semmiféle tájékoztatást arról, hogy milyen szempontrendszer szerint bírálják el a kérelmeket – írják.

A szülőkhöz a múlt héten érkeztek meg először az Oktatási Hivatal értesítései, az eddig beérkezett 49 szülői visszajelzés megoszlása a következő:

  • 20 százalék elfogadás,
  • 74 százalék szakszolgálati vizsgálat,
  • 6 százalék elutasítás; az arányok természetesen folyamatosan változhatnak.

Látszik, hogy az Oktatási Hivatal az esetek többségénél szakszolgálati vizsgálatot kér, ezzel meghosszabbítva a szülők és a gyermekek bizonytalanságát a beiskolázás kapcsán. Meglátásuk szerint az Oktatási Hivatal által ilyen esetekben kiküldött levelek nem a szülők által használt magyar nyelven íródtak; nem magyarázzák el a szakszolgálati vizsgálat tényét és ügymenetét, a többség számára érthetetlen jogi részletek a családokban feszültséget okoznak és a hozzá nem értésből adódó kiszolgáltatottság érzetét erősítik meg.

Az eddigi részletes szülői visszajelzésekből kiderül, hogy az Oktatási Hivatal több esetben olyan szülőknél is szakszolgálati vizsgálatot kért vagy akár elutasító döntést hozott, ahol a gyermek az óvoda középső csoportjába jár. A kormány által felállított új rendszer tehát lehetővé teszi azt, hogy középső csoportos kisgyermekeket is erőszakosan beiskolázzanak, holott elvárható lett volna bármiféle új eljárás felmenő rendszerben történő bevezetése, elkerülve a még nem nagycsoportosok beiskolázását.

Elvárják, hogy a kormányzat biztosítsa az óvodapedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülését, arányban kisgyermekek neveléségének fontosságával, felelősségével és munkaterhelésével. Ez mindeddig elmaradt, és emiatt az óvodapedagógushiány nagymértékben súlyosbodott. Szerintük félő, hogy az Oktatási Hivatal szakmailag indokolatlan bevonása az iskolaérettségi döntésekbe nem szolgál más célt, mint hogy évről évre szigorúbban, a növekvő óvodapedagógushiány miatt egyre gyakrabban kényszerítsék a gyerekeket az iskolába a szülők és a gyermekek érdekeivel ellentétesen.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG