2p
A horvát kormány, a bankok és közműszolgáltatók egyeztek meg arról, hogy elengedik a legnehezebb helyzetben lévő horvátok adósságát, ha az nem haladja meg a 35 ezer kunát (1,5 millió forint).

Milanka Opacic jóléti és ifjúsági miniszter szerint ez "óriási lehetőség", „új kezdet” körülbelül 60 ezer állampolgár számára. Mint mondta, a kormány tisztában van azzal, hogy milyen nehéz helyzetben vannak azok az állampolgárok, akiknek számláját a bank már több mint egy éve zárolta. Legtöbbjük önhibáján kívül, a tartós gazdasági válság következtében adósodott el - hangsúlyozta. Elmondta, hogy ez önként vállalt megállapodás, amelyet hat bank, három telefontársaság, négy nagyváros, valamint közműszolgáltató vállalatok írtak alá. Figyelmeztetett, hogy egyszeri adósságleírásról van szó, és akiknek elengedik a tartozásait, azok nem vehetnek fel hitelt, és nem meríthetik le teljesen bankszámlájukat.

A feltételeket a legnehezebb helyzetben lévő állampolgárok igényeihez szabták: azoknak engedik el a tartozásait, akik szociális juttatásból vagy rokkantsági ellátásból élnek, valamint akiknek az utolsó három hónapban a bevétele nem haladta meg a havi 2500 kunát (100 ezer forintot), és nincsenek megtakarításaik vagy vagyonuk. A kérvényeket a szociális intézményekben április 2-tól lehet benyújtani. 10 ezer kunáig a bankok írják le a tartozást, 25 ezer kunáig pedig azok a vállalatok, amelyek többségében állami tulajdonban vannak (víz- és elektromos művek, közműszolgáltató vállalatok).

Zoran Milanovic miniszterelnök kijelentette, a szociáldemokrata vezetésű kabinet büszke az intézkedésre, amilyet előtte még egyetlen kormány sem hozott. Hangsúlyozta, hogy a problémát nem jogi úton, hanem tárgyalások révén sikerült megoldani.
Horvátországban vasárnap tartották az elnökválasztás második fordulóját, amelyben a szociáldemokraták veszítettek az ellenzéki jobbközép jelölttel szemben. A kampány alatt az ellenzék végig azzal vádolta a baloldali kabinetet, hogy szociálisan érzéketlen, és nem tett semmit a legszegényebb állampolgárok megsegítéséért.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG