3p
Strandröplabda a Vajdahunyad vára előtt, kerékpárverseny a Várkertbazárnál. Bemutatták a 2024-es játékok terveit.
A budapesti olimpia látványtervei.

Hamar odaérnének

A tervek szerint a nyári játékok valamennyi budapesti helyszíne a városközponttól számítva hét kilométer sugarú körön belül található, így a sportolók az olimpiai falutól átlagosan 13 perc alatt tudnának eljutni bármelyik versenyhelyszínre. A budapesti olimpia ezért kiemelkedően rövid utazási időket biztosítana, ezzel egyedülállóan kompakt lenne, a magyar főváros szépségeit pedig az olimpiai közvetítések során az egész világ megismerhetné - közölte az MTI-vel a pályázatért felelős cég.

A Budapest műemléki környezetébe, a turisztikai látványosságként is számon tartott épített örökségbe illeszkedő létesítmények ideiglenesek lennének, így megvalósításuk olcsóbb az állandó csarnokokhoz képest és fenntarthatósági problémát sem okoznak.

"A budapesti olimpia mindenkinek kényelmes lenne, a nézők szintén nagyon rövid idő alatt juthatnának el az egyik versenyről a másikra, a magyar főváros kisebb mérete így előnyére válna a játékoknak, amelynek ideje alatt igazi fesztiválhangulat alakulhatna ki, s az egész várost áthatná az olimpia hangulata" - tájékoztatta az MTI-t közleményében a Budapest 2024.

Kisebb, olcsóbb

A magyar pályázaton dolgozó cég kiemelte: a korábbi olimpiák nagymértékű rendezési költségei miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2014 decemberében elfogadta az Agenda 2020 reformprogramot, amely szerint kisebb és gazdaságosabb játékokat szeretnének szervezni, Budapest pedig ennek a megvalósítására törekszik.

"A 2024-es olimpia gyorsítópálya Budapestnek, amellyel az évtizedek óta szükséges fejlesztések megvalósulása garantált" - áll a közleményben.

A már meglévő létesítményeken kívül csak kettőt kellene kizárólag az olimpia miatt megépíteni, s a létesítmények túlnyomó többségében a nézőterek az események után részlegesen visszabonthatók lesznek. A tervek szerint hét helyszínt ideiglenesen, mobil lelátókból építenének fel, a 2024-es magyarországi olimpián pedig nemcsak Budapesten, hanem Győrben, a Balatonnál, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Székesfehérváron is lennének versenyek.

Még több kép a Budapest 2024 Facebook-oldalán.

A most bemutatott látványterveken a Puskás helyszíncsoport - Puskás Ferenc Stadion, SYMA Csarnok, Papp László Aréna -, a Kossuth téri íjászközpont, a Hősök tere stadion, a városligeti strandröplabda központ, az óbudai mountain bike központ, a Margitsziget helyszíncsoport és a Várkert Bazár láthatók.

A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Párizs és Los Angeles verseng, a házigazdát 2017 szeptemberében, Limában választja ki a NOB.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG