2p
Megint egy nagyon durva ügy bukott ki Belgiumban, de a hírszerzés lefülelte őket.
Katonák járőröznek Brüsszel főterén (Forrás: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert)

Több mint tíz kiskorút helyeztek zárt intézetbe Belgiumban, amiért az Iszlám Állam vagy más terrorszervezet utasításait követve karácsonyi vásárok ellen készíthettek elő terrortámadást - közölte Eric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője.

Sajtóhírek szerint több mint tíz kiskorút helyeztek megfigyelés alá, amiért a hírszerző szolgálatok szerint internetes üzenetekben kapott útmutatás szerint és oktatóvideókon keresztül terrortámadások előkészítésére és elkövetésére készítették fel őket.

Van Der Sypt elmondása szerint a kiskorúakat valószínűleg a nagy tömegeket vonzó karácsonyi vásárokon kívánták bevetni a terrorszervezetek, arra ugyanakkor nem tért ki, hogy mely városok, mely rendezvények ellen tervezhettek támadást.

Az Iszlám Állam vagy más terrorista csoportok teljes kiképzést adtak a fiataloknak arra, hogy hogyan ölhetnek embert, vagy készíthetnek bombákat. Az ilyen szervezetek arra számítanak, hogy a kiskorúak könnyebben átjutnak az esetleges biztonsági ellenőrzéseken - tette hozzá a szóvivő.

Belgiumi terrortámadás lehetőségére figyelmeztetett az amerikai hírszerzés november végén. Noha leszögezte, hogy készülő támadásról, konkrét fenyegetésről nincs tudomásuk az amerikai hatóságoknak és hírszerző szerveknek. Brüsszelben az esetleges terrortámadások veszélye miatt 2007 óta többször, és az idén sem engedélyezték a szilveszteri tűzijátékot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Íme Závecz Tiborék legfrissebb felmérése
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:15
Legfrissebb, ropogós adatok. 
Makro / Külgazdaság Kétharmad kell az Orbán-rezsim teljes leváltásához?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:10
A jelenlegi alaptörvény 38 sarkalatos törvényt nevesít.
Makro / Külgazdaság Közel a 80 százalékos részvételi arány – megérkeztek a legújabb adatok!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:05
Megérkeztek a fél 7-es adatok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor hatodszor vagy Magyar Péter először? Kövesse velünk az eredményeket!
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:00
A Privátbankár esti élő közvetítése a 2026-os országgyűlési választásokról.
Makro / Külgazdaság Egyre nő a Magyar Péterre fogadók száma a Polymarketen
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:57
Egyre nagyobb a különbség a Polymarketen, ahol Magyar Péter és Orbán Viktor győzelmére fogadnak.
Makro / Külgazdaság Putyin bejelentkezett: ő teremt majd békét a Közel-Keleten?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 18:08
A háborúból egyelőre egészen szépen profitáló Oroszország elnöke azt állítja, szívesen közvetítene a felek közt.
Makro / Külgazdaság Szinte hihetetlen: négyből három magyar választópolgár már szavazott
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 17:54
Most már biztos, hogy a legmeredekebb részvételi jóslatok válnak be.
Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
Makro / Külgazdaság A Fidesznek kedvezhet a magas részvétel?
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 14:58
Trump kutatója szerint igen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG