2p
A kormányhoz intézett kérdésekkel, valamint azonnali kérdésekkel ér véget ma az Országgyűlés kéthetes ülése.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyben a képviselők minden bizonnyal értékelik majd a vasárnapi kvótareferendum eredményeit is.

A parlament honlapján elérhető információk alapján a kérdések órájában a fideszes Selmeczi Gabriella „Béremelés akkor és most” címmel tesz fel kérdést az emberi erőforrások miniszterének.

A szocialista Tukacs István szintén az emberi erőforrások miniszteréhez fordulva azt kérdezi, „belátja-e, hogy a kormány rossz döntést hozott a krónikus osztályok ügyében”, a szintén MSZP-s Heringes Anita a nemzetgazdasági miniszter állásfoglalását kéri arról, hogy „vidéken jobban meg lehet-e élni egy pályakezdőnek?”.

A Jobbik padsoraiból Ander Balázs a nemzeti fejlesztési minisztert kérdezi arról, helyes dolog-e „gályarabként bánni a buszsofőrökkel”, Farkas Gergely pedig arra vár választ az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a kabinet "miért törekszik az alapítványi szakképzések ellehetetlenítésére?".

Az LMP-s Schmuck Erzsébet a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez fordulva azt kérdezi majd: „miért nem halad az uniós források kifizetése?”.

A képviselők ezt követően szintén egy órában tehetik fel azonnali kérdéseiket, a parlament aktuális ülése ezután napirend utáni felszólalásokkal ér véget.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG