3p

Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni a február 28-án 15:30 órakor kezdődő eseményre.

Aligha lehet manapság egy beszélgetést mással kezdeni, mint a Novák Katalin lemondása körüli fejleményekről. Ez ma már a közbeszéd tárgyává vált. Amelyet – talán nem túlzás állítani – a rendszerváltás utáni legnagyobb botránnyá tette már önmagában az a tény, hogy egy pedofíliát támogató személynek adott olyan kegyelem miatt kellett távoznia a köztársasági elnöknek, amelyről csak véletlenül, jóval a történtek után értesült a nyilvánosság. Amit aztán tetézett Magyar Péter színrelépése – a Rogán Antallal szembeni ilyen szintű személyes támadásra nemigen volt még példa.

Ez utóbbi a kormánypárti, azon belül is alapvetően fideszes belpolitikai belharc látványos megnyilvánulása? Mi lehet a botrány következménye, csak személycserékre kerülhet sor, vagy mélyebb változások is bekövetkezhetnek? Esetleg bele is bukhat ebbe a kormány, ha nem is most, de a 2026-os választásokon? Mit profitálhat az ellenzék? És milyen kihatása lehet a Novák—gate-nek a júniusi kettős, európai uniós és önkormányzati választásokra?

A Klasszis Klub következő, február 28-ai adásának vendége Lengyel László lesz. Fotó: Belvárosi Szabadegyetem
A Klasszis Klub következő, február 28-ai adásának vendége Lengyel László lesz. Fotó: Belvárosi Szabadegyetem

S visszahathat-e és ha igen, mennyire a magyar gazdaságra a kormány esetleges megroggyanása? A gazdaság éppen egy recessziós év után próbál kilábalni, s bár az infláció a tavaly januári, több mint negyedszázada nem látott rekordmagasságból nagyot zuhant, lehetnek olyan kockázatok, amelyek ismét nyomást helyezhetnek a fogyasztóiár-indexre.

A kormány által elképzelt 3-4 százalékos gazdasági növekedés záloga lehet, vajon Magyarország megkapja-e az őt megillető uniós pénzek „csőben” ragadt kétharmados részét (mintegy 20 milliárd eurót). Az Orbán-kabinet szerint ennek megteremtődött a lehetősége, miután eloszlatták Brüsszel kételyeit, noha a homofóbnak tekinthető gyermekvédelmi törvényen nem változtattak, az Erasmus-pénzek blokkolásának feloldása még mindig érvényben van. Van-e esélye így az EU-s források beérkezésének? Vagy nyárig már két okból sem lehet számítani a mostani status quo megváltozására: egyrészt az uniós választásoktól várható erőviszony-átrendeződés miatt, másrészt azért, mert júliustól Magyarország adja az unió soros elnökségét?

Lesz tehát téma bőven a következő Klasszis Klubban. Az egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket Lengyel Lászlónak, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldhetik kérdéseiket.

A február 28-án, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG