3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Összecsapás készülődik az eurázsiai tengely és az angolszász térség között. Berlin bölcsen ki akar maradni ebből a vérzivatarból. Kína a jelek szerint szinte azonnal belesodródna a globális konfliktusba Tajvan lerohanásával.
A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2017. november 30-án közreadott képen fellövik a Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétáját (ICBM) egy ismeretlen észak-koreai helyszínen november 29-én. A rakéta az ország állami médiájának közlése szerint képes elérni az Egyesült Államok egész területét. (MTI/EPA/KCNA)

Az eurázsiai tengely és az angolszász térség évek óta forrongó kapcsolata a jelek szerint egy katarzis küszöbén áll. Ehhez elengedhetetlen kellékként vonulnak föl idegen-zászlós provokációk, a szembenálló felek médiájának hisztéria-keltése és a háborúba rohanó országok geopolitikai hűségesküi. Az amerikai elnök már vasárnap, a vegyifegyver-támadásról szóló első (dez)információk megjelenése után válaszlépést ígért, és hétfőn este tanácskozott is erről nemzetbiztonsági tanácsadójával, John Boltonnal, valamint katonai vezetőkkel. Információnk szerint az elnököt a katonai vezetők arról tájékoztatták, hogy ha az újabb közel-keleti csetepaté egy globális orosz-amerikai nukleáris ütésváltássá fajul, akkor az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság teljes területe (!) megsemmisül. De ezt nem kötik az utazó-közönség orrára.

Felsorakoznak a tengelyek

Eközben az Egyesült Királyság, Franciaország, Izrael és Szaúd-Arábia máris késznek mutatkozik arra, hogy az Egyesült Államok oldalán katonai eszközökkel kiragadja a regionális kezdeményezést a Moszkva-Ankara-Teherán tengely kezéből. A politikailag teljesen beszorult és lebénult brit miniszterelnöknek úgy jön ez az új konfliktus, mint egy falat kenyér. Az angol konzervatív sajtó értesülése szerint Therese May már a szír partok közelébe vezényelt számos brit tengeralattjárót. Ezen a ponton meg kell dicsérnünk Berlint, amely ebből a vérzivatarból ki akar maradni, éppen úgy, ahogyan pár évvel ezelőtt az iraki és líbiai oktalan és törvénytelen mészárlásban és állam-szétverésben sem vett részt.

Kína azonnal lerohanhatja Tajvant

Káncz Csaba

Leonyid Ivasov tábornok, az orosz geopolitikai akadémia elnöke szerint a Kreml-nek már nincsen hova hátrálnia. Moszkva el kell, hogy magyarázza Kínának az orosz álláspontot és aztán tűzparancsot kell kiadnia. „Minden olyan hajót, amely Damaszkusz és egyéb szír városok ellen rakéta-támadást indít, el kell süllyeszteni.”

Számos jel szerint Kínát nem kell hosszú ideig győzködniük az oroszoknak, és az eurázsia tengely másik végén szinte azonnal bele is sodródhatnak a háborúba. Ne felejtsük el, hogy az új amerikai Nemzetvédelmi Stratégia mind Kínát, mind Oroszországot nevezte meg ellenségnek. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az elmúlt években az orosz és a kínai haditengerészet számos közös hadgyakorlatot tartott a Földközi-, a Balti- és a Dél-kínai-tengeren.

Mi több, ezekben az órákban is zajlik egy három napos kínai hadgyakorlat Hajnan szigete közelében, ahol a csapatok a tajvani megszállást gyakorolják. A kommunista párt szócsöve, a Global Times vasárnapi szerkesztőségi cikkében hangsúlyozza, hogy a tajvani kérdésügyében tiszta vizet kell önteni végre a pohárba. Hiszen például Washington John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadót küldené látogatóba Tajvanra – a legmagasabb szintű amerikai hivatalnokot a diplomáciai kapcsolatok 1979-es felvétele óta. „Kínát nem lehet az orránál fogva vezetni… ezért fel kell készülnie egy katonai összecsapásra a tajvani szorosban”.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG