2p
Több emberre és egy működő tervre lenne szükség, a kormány tagad.

A BBC cikke szerint a The Times hozta napvilágra azt a belsős levelezést, ami arra enged utalni, hogy a brit kormánynak nincs kézzel fogható terve a kilépés megkezdésére, illetve az ezzel járó adminisztrációs teher kezelésére. A dokumentum szerint „belső megosztottság” van a kabinetben, a viták mellett 500 Brexittel kapcsolatos projekt lebonyolítására és további 30 ezer közszolgára lenne szükség. Chris Grayling közlekedési miniszter nyilatkozott az ügyben a BBC-nek, elmondása szerint „fogalma sincs, ki írhatta a szöveget”, aminek tartalma „eltér a valóságban tapasztaltaktól”.

A november 7-én írt, „Brexit Update”-ként címzett, ismeretlen szerző által írt dokumentum azonban rávilágít arra, hogy mennyire nehéz dolga is lesz a briteknek a kilépés lebonyolításában. A politikai ellentétek mellett ráadásul hamarosan a nagyvállalatok is „pisztolyt tarthatnak Nagy-Britannai fejéhez”, hogy valamilyen módon biztosítsák a munkahelyeket és a befektetéseiket – elsők között szerepelhet a Nissan, akinek nemrég ígért garanciát a brit kormányzat ezek megtartására.

Kell-e aggódniuk a magyaroknak?

Theresa May brit miniszterelnök szóvivője szerint a magyar és a brit kormány arra törekszik, hogy Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után is erőteljesek legyenek a kétoldalú kapcsolatok, egyebek mellett erről tárgyalt Orbán Viktor nemrég Londonban a brit miniszterelnökkel, erről bővebben itt olvashatsz a Privátbankár.hu-n. >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG