3p
Még az elemzőket is meglepte az erős decemberi külkereskedelmi adat.

A várakozásokat jelentősen meghaladta a decemberi külkereskedelmi adat, amely elérte a 643 millió eurót, ami a 2014 decemberében mért 245,5 millió euróhoz képest jelentős növekedést tükröz. A KSH hétfőn publikált adatait itt találja >>>>

A 2015-ös év egészében megközelítette a 8,1 milliárd eurót a külkereskedelmi többlet. A várakozásokat jelentősen meghaladó egyenleg elsősorban annak köszönhető, hogy az import euróban mért növekedési üteme 1 százalékra esett vissza, míg vele szemben az export 7,3 százalékkal bővült - véli Ürmössy Gergely. 

Az Erste Bank elemzője az adatokat kommentálva közölte: egyelőre nem állnak rendelkezésre a részletek, azonban feltételezik, hogy az import növekedési üteme csupán átmenetileg esett az elmúlt hónapokban látott növekedési ütem alá. Ennek pedig az lehet a következménye, hogy 2016 első hónapjaiban a januári import növekedési ütem a szokásosnál magasabb lehet, hiszen a belföldi fogyasztás és a beruházások jelentős importtartalommal bírnak. Arra számítunk, hogy idén is hasonló, 8 milliárd euró körül alakulhat a külkereskedelmi többlet.

A külkereskedelmi mérleg többlete egyben azt is jelenti, hogy a magyar folyó fizetési mérleg szufficite is rendkívül magas lehetett, akár a GDP 5 százalékát is elérhette 2015-ben. Ennek pedig az a jelentősége, hogy negatív nemzetközi tőkepiaci és befektetői hangulat esetén a forint számára védőpajzsot nyújthat a többlet, és más feltörekvő piaci devizákhoz viszonyítva jól teljesíthet - teszi hozzá Ürmössy.

Eltűnhet a külső adósság

Míg az export növekedése a várakozásunkhoz közeli mértékű, 7,3 százalék volt, az import 1 százalékos növekedése jóval elmaradt a várakozásunktól, ami döntő részben a szakadó olajáraknak, és az ezt némi késleltetéssel követő gázáraknak köszönhető - ezt már Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője közölte.

A szakértő úgy látja, a külkereskedelem rekord mértékű többlete a nemzetgazdaság külső finanszírozási képességének masszív többletét is támogatja, így a nettó külső adósság a következő években eltűnhet, de nem kizárt, hogy az évtized végére az ország nettó külső hitelezővé válik.

Ennek hatására a külső sérülékenység szignifikánsan csökkenni fog, ami a pénzügyi stabilitás megszilárdulásához, végső soron pedig a hitelminősítések további javulásához vezethet.

Komoly kockázatok

Noha az idei évben a kivitelre kockázatot jelenthet a kínai és más feltörekvő gazdaságok lassulása, ezt azonban ellensúlyozhatja a számunkra lényegesebb európai gazdaságok némi élénkülése.

A Volkswagen károsanyag-kibocsátási botránya szintén kockázatot jelenthet, de az európai autóeladások növekedése folytatódhat, így ebből más autógyárak profitálhatnak, amelyeknek a hazai beszállítók szintén beszállítói.

Idén az olajárak további zuhanása miatt a külkereskedelmi többlet 8,7 milliárd euró közelébe emelkedhet, azonban amennyiben az olajárak tartósan a jelenlegi szinten maradnak, a többlet jóval meghaladhatja a 9 milliárd eurót is.

Költekezünk

A beruházások EU-s források visszaesése miatti csökkenését ellensúlyozhatja az élénkülő fogyasztás, így a belső kereslet növekedése stabil maradhat. A kivitelt támogathatja a kissé élénkebb európai növekedés és egyes ágazatokban a kapacitások további felfutása, azonban a tavalyi növekedéshez képest az ipari termelés kilátásaival összhangban lassulásra lehet számítani - jegyezte meg Suppan Gergely.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG