1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ha a következő negyedévben is bővül a gazdaság, Románia kijöhet a technikai recesszióból. A tavalyi 2,5 százalékos GDP-növekedés biztos nem fog megismétlődni: a kormány már csak 1,2 százalékkal számol.

Enyhén lefelé módosította az első félévi román gazdasági növekedést a román országos statisztikai hivatal, amelynek pénteki közlése szerint 0,7 százalékkal nőtt a román bruttó össztermék (GDP) a tavalyi év azonos időszakához képest.

A statisztikai hivatal korábban még azt közölte, hogy 0,8 százalékos volt a GDP-növekedés az első hat hónapban.

A bővülés főleg az építőiparnak köszönhető, amely 2,3 százalékkal nőtt.

A második negyedévben 1,1 százalékos GDP-bővülést jegyeztek a tavalyi év azonos időszakához képest, és 0,5 százalékosat az első negyedévhez képest. Előtte két egymást követő negyedévben, a tavalyi utolsó és az idei első három hónapban is csökkent a román gazdaság. A román gazdaság tehát technikai recesszióban van, amelyből csak akkor lép ki, ha a harmadik negyedévben is növekedik a GDP a második negyedévben jegyzett értékhez képest.

A román kormány eredetileg 1,8-2,3 százalékos idei GDP-növekedéssel számolt, az év folyamán azonban előbb 1,5 százalékra, majd 1,2 százalékra módosították a várakozást.

Tavaly a GDP 2,5 százalékkal bővült, ami főként a kiváló mezőgazdasági évnek volt köszönhető.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG