6p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nem bánt kesztyűs kézzel a Kormányinfón Lázár János a volt miniszterelnökkel, miután az Altus-ügyben a bíróság kimondta: a Miniszterelnökséget vezető miniszter nem mondott igazat. Kiderült, az EU-s pártok mindegyike Soros György befolyása alatt áll bizonyos szinten, a Kormány Legfőbb Ellensége pedig annyi lobbistát foglalkoztat, amennyi egy államnak is a javára válna.

Hetes cikkely, avagy ledobta Magyarországra a jogi atomot az EU: komoly viták várhatók arról, hogy alakul majd az EU és Magyarország kapcsolata. Erős túlsúlyban vannak a föderalisták Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, aki minderről a Kormányinfón beszélt csütörtökön. A nagy kérdés, hogy megőrzi-e Magyarország a függetlenségét és a döntés jogát. Baloldali politikai provokáció, ami tegnap történt, és persze Soros György áll az egész eljárás mögött. Az Európai Parlament eljárása olyan elemeket is tartalmaz, amelyek egyáltalán nem tartoznak uniós hatáskörbe, ilyen például az, hogy vissza kell vonni a jogi és a fizikai határzárat.

Nemzeti konzultáció: bezzeg a magyar lakosság elmondta, hogy nem akarja Brüsszelt döntéshozónak. Hamarosan el kell dönteni, hogy ki határozza meg, mekkora lesz az adó és ki éljen Magyarországon. Másfél millió visszaküldött ív érkezett.

CEU sorsa: Kínával már megegyeztek, akár egy új egyetem is jöhet Magyarországra. Lázár szerint a törvény mindenkire vonatkozik, de van, aki nem akarja betartani azt. A miniszter nem hiszi, hogy kellene egyeztetni az Európai Bizottsággal ebben a kérdésben, de "a kormány nagyvonalú" és megteszi a szükséges lépéseket. Lázár szerint a CEU nem akarja, hogy rá vonatkozzanak a magyar törvények.

Határzár működése: jól működik. Nem vezetnek áramot a kerítésbe, csak jelzőrendszert építettek bele. Senki nem tud bejönni, és ezen nem is akar változtatni a kormány.

Orbán kínai látogatása: több megállapodás is született. A globalizáció átalakulóban van, a keleti és nyugati fél kiegyensúlyozta egymást. Magyarország feladata az érdekérvényesítés. Kínának fontosak vagyunk turisztikailag, van megegyezés a Budapest-Belgrád vasútvonalról is, az építkezések nyáron kezdődhetnek. A magyar állampapírok megjelentek Kínában.

Haderőfejlesztés: Magyarország most 1 százalékot költ hadi kiadásokra, 2024-re ezt fel akarják tornázni 2 százalékra, 1000-1200 milliárd forintra. 2010-hez képest megfeleződött a bűncselekmények száma, mert nőtt a rendőrség létszáma, a határvédelem, és szigorúbb a Btk. Szállítójárműveket szereznek be majd 45-50 milliárd forintért az első évben. Erősödik a légierő és a szárazföldi erő is, nem csak létszámban, hanem technológiában is.

Családi támogatás: 2030-ra a mostani 93 ezres létszámhoz képest jelentősen növekednie kell a születendő gyermekek számának. 30 ezer fővel szeretne növelni a kormány, minden családba minimum két gyereket. Ezzel visszafordítható a népességcsökkenés és elöregedés. Lázár szerint ehhez támogatáscsomag jön, mert még rengeteg lehetőséget nem használt ki a kormány. A csomag első elemei már a jövő héten a kormány elé kerülhetnek. A miniszter szerint megvannak a tartalékok arra, hogy támogassák a családokat. Szankció nem lesz, ha nem vállalnak gyereket, csak pozitív támogatás van.

Áfacsökkentés hatása: vizsgálja a kormány az eredményeket, árhatásokat. Összességében az tapasztalható, hogy az árak először jelentősen estek, majd szépen lassan kiegyenlítődtek. A kereskedők is jól jártak Lázár szerint, mert maguknál tartották a csökkentés egy részét.

Magyar gazdaság: több van az agrárban, mint amennyit jelenleg realizálni tudunk - véli a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az eddigi pályázatokon nem fejlesztettek a gazdák, hanem "jövedelmet optimalizáltak", ezen akarnak változtatni.

Háziorvosok javadalmazása: Havi 130 ezer forinttal egészít ki a költségvetés, ahogy a korábbi három évben is tette.

Bíróságokon dolgozók bére: aki nem bíra és ügyész szintén kap béremelést. Átlagosan 30 százalékos emelésre lehet számítani.

Kórházak fejlesztése: Egészséges Budapest programon belül javítják az egészségügyet, köztük a már sokszor körüljárt szuperkórházzal. 100-120 milliárd forintba fog kerülni nekünk a budai oldalon létrehozandó 1000 ágyas intézmény. A többi kórház ellátási szintjét több év alatt hasonló összegből emelik, 3-4 év alatt.

WannaCry, hackertámadások: erősítésre szorul az állami rendszer, súlyos 10 milliárdokról beszélünk a fejlesztéshez.

Honnan vette Brüsszel az állításait: Lázár szerint ömlenek a feljelentések Magyarország ellen a baloldali pártoktól. Szerinte Soros György olyan szervezetet működtet az EU-s intézményekben, mint egy állam, és óriási lobbizás folyt, hogy az általuk megírt jelentés eljusson a frakciókhoz. Nem zárja ki Lázár, hogy eljutunk a hetedik cikkely aktiválásáig, amikor felfüggesztik Magyarország uniós jogait (ez amúgy nem nagyon történhet meg, mert ehhez minden tagállam beleegyezése kell, viszont a lengyelek megegyeztek hazánkkal, hogy semmiképp nem szavazzák meg az aktiválást). A Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt jelentős része is az eljárás mellett tette le a voksát, Lázár szerint ők is baloldaliak és Soros György emberei. "Nincs olyan frakció az EP-ben, akit az elmúlt egy hónapban Soros György munkatársai ne kerestek volna és ne értek volna el" - állítja Lázár János.

Index-bevásárlás: Spéder Zoltán nem értesítette jó barátját, Lázár Jánost arról, hogy Simicskának opciója van az Indexre. A miniszter egyébként elárulta: valaki letiltotta arról, hogy Spéderrel beszéljen, mindössze magánemberként tudnak beszélgetni, de az Index nem is volt náluk téma.

Altus-ügy: a Miniszterelnökség elveszítette a pert Dobrev Kláráékkal szemben. Gyurcsány Ferenc felesége szerint Lázár János hazudott, amikor azt mondta, hogy az Altushoz eljutott EU-s támogatások tiltott pártfinanszírozást jelentenek, illetve a cég kapcsolatban áll az "olajmaffiával".

Kötelező szervizdíj: a Turisztikai Ügynökség vizsgálja a Munkaerőhiány van, erre kell megoldás, amit az áfacsökkentés volt hivatott betölteni. A szakembereknek kell mérlegelni, de Lázár szerint nem minden vendéglátós örülne a kötelező jattolásnak.

Pénzügyi kultúra: Lázár burkoltan lehülyézte a vásárhelyi szavazóit. Mint mondta, a lakosok nem nagyon tudják elfogadni, hogy valaki más jobban takarékoskodik a pénzükkel.

Mészáros megveszi Tatabánya főterét: a pályáztatás hiánya ellenére Lázár bízik benne, hogy tiszta az eljárás, vagy ha nem, akkor valaki feljelentést tett. Nem a vevő személye az érdekes, hanem az eljárás tisztasága.

Gyurcsány Ferenc adatai Orbánról: Lázár János konkrétan úgy véli, hogy Gyurcsány Ferencnek leépül az elméje és azt tanácsolja Dobrev Klárának, hogy inkább a családja miatt aggódjon és ne az Altus-ügy miatt fájjon a feje.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött az MNB: óvatos és megfontolt maradt
Herman Bernadett | 2025. október 21. 14:00
Októberben is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A jegybank monetáris tanácsa ismét óvatos maradt, tavaly szeptember óta nem nyúlt az irányadó rátához. 
Makro / Külgazdaság Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
Litván Dániel | 2025. október 21. 11:17
Bezárná az uniós forrásokhoz vezető kiskapukat a svéd kormány tervezete. Eközben egyre nő a nyomás Ursula von der Leyenen a kémbotrányba keveredett Várhelyi Olivér miatt is.
Makro / Külgazdaság Ekkora a baj? A Mol hozzányúlhat a stratégiai olajkészletekhez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:22
Hónapokra kieshet ugyanis a százhalombattai finomító kapacitásának 40 százaléka. Eközben Orbán Viktor elrendelte a százhalombattai tűzeset kivizsgálását.
Makro / Külgazdaság Huncutkodnak a hazai benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:56
A gázolaj átlagárát kevésbé vitték le, mint amennyivel a Mol adja olcsóbban nekik.
Makro / Külgazdaság Mindenki Varga Mihály mai beszédére vár
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:15
Bár az nem lehet kérdés, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa nem nyúl a 6,5 százalékos jegybanki alapkamathoz, érdekes lesz, reagál-e az elnök e fórumon is a kormány felől érkező kamatcsökkentési nyomásra.
Makro / Külgazdaság Nincs megállás, megint hozzányúlna a kormány az Otthon Start feltételeihez
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:35
Kiemelt beruházássá minősítenének bizonyos építési beruházásokat, a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket meg kiemelt jelentőségű üggyé.
Makro / Külgazdaság Nagyon begurult Szijjártó Péter – minden eszközt be fog vetni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 17:29
Nem fogadta jól a magyar miniszter az Európai Tanács döntését. De még nincs vége a játszmának?
Makro / Külgazdaság Hová fajulhat a Matolcsy-féle MNB-botrány? Ezt is kérdezzük Oszkó Pétertől a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:38
A volt pénzügyminiszter, üzletember, kockázatitőke-befektető, az Oxo Holdings alapító-vezérigazgatója október 27-én, hétfőn délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Lecsap az uniós bunkósbot az orosz gázexportra – a magyar kormány nem lesz boldog
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:31
Elfogadta az Európai Tanács az Európai Parlament szigorított javaslatát, 2026 végétől tiltott lesz az orosz gáz importja.
Makro / Külgazdaság 340 milliárdot adna a magyar kormány magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 15:18
Innovációra és kutatásra. Hét pályázati konstrukciót is meghirdettek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG