2p

Kamatdöntő ülést tartott a jegybank Monetáris Tanácsa, az új MNB-elnök most először vezette ezt a tanácskozást.

Nem született meglepetés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén. Az immár Varga Mihály vezette plénum változatlanul 6,50 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot, és nem változtatott a kamatfolyosón sem: az egynapos fedezett hitel kamata 7,50 százalék, az egynapos betété 5,50 százalék maradt.

(A grafikon a cikk közzététele óta frissülhetett.)

A kamattartás nem érte váratlanul a piacot. Mint az a szintén a Klasszis MÉdiához tartozó laptásunk Mfor Elemzői Konszenzus rovatának hétfő reggeli cikkéből kiderült, a portál által megkérdezett elemzők mind úgy vélték, kamatvágásra főként a magas infláció miatt nincs mozgástér, míg kamatemelésre a forint árfolyama miatt nincs szükség. A szakértők zöme egyre távolabbra tolja az esetleges monetáris lazítást, többen úgy vélik, idén erre már nem is kerül sor, míg mások év végéig legfeljebb egy, nagyon óvatos, 25 bázispontos kamatcsökkentést kockáztatnak meg, de azt is csak akkor, ha minden feltétel, így a pénzromlási mutató mellett az országkockázati felár mértéke és a megfelelő forintárfolyam teljesül hozzá.

A Monetáris Tanács döntését délután 3 órakor Varga Mihály új MNB-elnök személyesen fogja kommentálni, melyről laptársunk, az ugyancsak a Klasszis Médiához tartozó Mfor percről percre tudósításban fog beszámolni. Ezzel egy időben az MNB közzéteszi az I. negyedévi Inflációs Jelentés fő számait, a szakemberek azt várják, a pénzromlási ütemet a jegybank erősen felfelé, míg a növekedési várakozásokat lefelé módosítja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG