1p
Az MFB újabb 120 milliárdos állami forráshoz jut, ez jelentheti a még nem végleges növekedési terv pénzügyi hátterét. Az államadósság lefaragásában Matolcsy György visszatévedt az ortodox útra, miközben tovább egyeztet a jegybankkal. Azt javasolják az MNB-nek, indítsa újra a jelzáloglevél-vásárlási programját.

A stabilitási törvény és az internetes konzultációra bocsájtott növekedési tervről beszélt mai sajtótájékoztatóján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, aki szerint e két törvény hozzásegít minket ahhoz, hogy "megépítsük a sikeres, XXI. századi Magyarországot" és hogy "megnyerjük a következő nagy gazdaságtörténeti időszakot".

Vissza az ortodox útra

Ortodox útra lépett a kormány az adósságcsökkentés irányába, az új alkotmányban később életbe lépő adósságplafon a keynes-i elgondolás híveit teheti leginkább boldoggá - ezt maga Matolcsy is hangsúlyozta. Növekedés esetén adósságcsökkentést ír elő a 2016-ban életbelépő szabály, addig viszont a 2011 tavaszán elfogadott konvergenciaprogram számai a mérvadóak, mely a Széll Kálmán Tervre épül. Matolcsy szerint a szigorúbb adósságcsökkentés időbeni eltolása nem jelent visszalépést az államadósság elleni harcban, a konvergenciaprogramban lefektetett adósságcsökkentési pálya ugyanis megfelelő.

Államadósság: rálépnek-e a fékre?
Az államadósság tervezett értékének - az előző évhez viszonyított - növekedési üteme nem haladhatja meg a költségvetésben meghatározott várható infláció és a bruttó hazai termék várható reálnövekedési üteme felének a különbségét - ez a "modern" főszabály lép életbe 2016-tól, és lesz az államadósság elleni harc alkotmányos bástyája. Matolcsy György szerint a végleges célkitűzés, hogy a GDP arányában 50%-ra csökkenjen az adósság, ez 10-15 éven belül elérhető lesz.

Az eredeti tervek szerint a főszabály már januártól, az új alkotmánnyal együtt életbe lépett volna, ezt csúsztatta el most a kormány. A feltételeket ugyanis jövőre nem tudtuk volna vélhetően teljesíteni, aminek elsődleges oka a gyenge gazdasági teljesítmény. Matolcsy György megerősítette, 0,5 és 1% közé várják a jövő évi GDP-növekedést. A növekedési tervben azonban még mindig 1,5% szerepel. És akkor még nem beszéltünk a 300 forintos euróról is. Az NGM szerint a költségvetésbe épített tartalékok ellensúlyozni tudják a hazai fizetőeszköz gyengeségét, a szerényebb gazdasági teljesítmény azonban már "sok" lehet a büdzsének. Márpedig a kabinet határozott célja, hogy tartsa az év végi hiánycélt és tovább csökkentse az államadósság szintjét.

Nézzük a szigorú képlet és az aktualizált konvergenciaprogram alapján hogy alakulna az adósságpálya. A stabilitási törvénybe foglalt képlet alapján azt tudjuk megmondani, mekkora mozgástere lenne a kormányzatnak a költségvetés megalkotásánál - a törvény ugyanis nem jelent automatikus adósságcsökkentést.

2011 2012 2013 2014 2015
Növekedés (prognózis*) 3,2% 3,6% 4,8% 5,2% 5,5%
Képlet 4 - (3,2/2) 3,4 - (3,6/2) 3 - (4,8/2) 3 - (5,2/2) 3 - (5,5/2)

Az államadósság maximális

növekedési üteme

2,4% 1,6% 0,6% 0,4% 0,25%
* Az NGM a szigorúbb szabály életbelépéséig az áprilisban elfogadott konvergenciaprogramból indul ki, ennek számait használtuk mi is - jól látszik, több tétet meghaladottá vált azóta. A 3% feletti gazdasági növekedésről már a kormány is lemondott. Az is kitűnik a táblázatból, hogy a képlet alapján a nagyobb gazdasági növekedés kisebb adósságnövekedést enged - de "némi" játéktere így is marad a kormánynak. Ráadásul a képlet arról szól, hogy miből kell kiindulni a büdzsé összeállatásakor.

Piaci elemzők szerint a magyar növekedés -0,5 és és 0,5% között lehet jövőre, 4,2%-os infláció mellett.

2011 (rosszabb eset) 2011 (jobb eset)
Növekedés (lehetséges prognózisok) -0,5% 0,5%
Képlet 4,2 - (-0,5/2) 4,2 - (0,5/2)

Az államadósság maximális

növekedési üteme

4,45% 3,95%

A képletből jól látszik, hogy gazdasági visszaesés esetén nagyobb mozgástere van a költségvetésnek. A gazdasági miniszter szerint a szigorúbb szabályozás alól csak egy eset jelenthet majd kivételt: az elhúzódó recesszió (legalább egy 1 év).

A 2011-es konvergenciaterv szerint a következő adósságcsökkentési pályát kell tartania az NGM-nek.

2011 2012 2013 2014 2015
Államadósság (GDP, %) 75,5 72,1 69,7 66,7 64,1

Nem könnyítette meg a dolgát a gazdasági kormányzat azzal, hogy a konvergenciaprogramból indul ki, de legalább nem szegi meg az alkotmányt, amennyiben a célszámokat nem éri el. Az is nagy kérdés, hogy az NGM mikor veszi tudomásul a 300 forintos euró árfolyamot - erről ugyanis ma Matolcsy sem beszélt, és az NGM adósságmérőjében sem találtunk rá utalást egyelőre.


Megint Európa előtt járunk?

"10%-kal csökkentettük az államadósságot, persze árfolyam függvényében" - mondta a miniszter, ez utóbbi kitételről azonban nem nagyon beszélt. Márpedig a gyenge forint nagyon is káros lehet, az MNB szerint a gyenge árfolyamszint miatt a bruttó hazai termékhez mért államadósság ismét 80% felett van. Pedig a kormány 1400 milliárd forintnak megfelelő hazai állampapírt vont be (a nyugdíjpénztári vagyonból) és mintegy 4 milliárd euróval csökkentette az adósságszintet. A szerény növekedés és a forint gyengélkedése azonban ezeket a lépéseket elmoshatja.

Matolcsy szerint az államadósság-csökkentésére megalkotott közgazdasági képlet Európa legmodernebb ilyen irányú kezdeményezése, így az adósságszintünket az eurózónánál is gyorsabban építhetjük le.

A stabilitási törvény mindezek mellett szabályozza az ÁKK és a Költségvetési Tanács jogállását, visszafogja az önkormányzati szektor eladósodását, valamint a nyugdíjrendszerre vonatkozó szabályok is bele került (e tekintetben nincs sok újdonság).

Így fogunk növekedni

Január végéig átnézik a növekedési tervvel kapcsolatos internetes konzultáció eredményeit a tárcánál, ahol közben elkezdték a terv hátterének kidolgozását. Matolcsy szerint ugyanis intézményrendszer és forrás kell mindehhez.

Újabb 120 milliárd az MFB-nek

Az MFB-ben 60 milliárdos tőkeemelést hajt végre a kormány, ezt követi egy újabb, két lépésből álló emelés, szintén 60-60 milliárddal. Matolcsy szerint ugyanis az állami pénzintézetek forrásainak növelésével lehet pénzt juttatni a gazdaságba, vagyis finanszírozni a növekedést. A kormányfő arra kérte a kormányt, hogy az európai uniós források 95%-a kerüljön lehívásra, a vissza nem térítendő támogatásokat pedig az utolsó fillérig használják fel. A pályázatokhoz szükséges önerő előteremtésében szintén az állami bankok lehetnek, elsősorban a kkv-k segítségére.

Az MFB és leányai hitelek mellett kamattámogatási programokkal és állami garanciavállalással segíthetik a likviditási hiánnyal küszködő hazai kis vállalatokat.

Ezt javasolta Matolcsy Simornak

A tárcavezető ma ismét egyeztet a jegybankkal, Matolcsy György és Simor András ismét arról tárgyal, miként tudja támogatni a maga eszközeivel a nemzeti bank a növekedési tervet. Matolcsy hangsúlyozta, a devizatartalék kincs, abból közvetlenül a növekedés beindítására nem lehet forrást lekötni.
A devizaadósok megsegítésére azonban a jegybank adhatna segítséget a kereskedelmi bankoknak a devizatartalékok terhére - a kormány ebbe nem szól bele, de az elképzelést támogatja.

Matolcsy elárulta ugyanakkor, hogy az NGM azt javasolta az MNB-ben, indítsa újra jelzáloglevél-vásárlási programját, mely 2009-ben nem volt igazán sikeres. További - természetesen nem a devizatartalék terhére - az MNB egy vállalti kötvényvásárlási programot is beindíthatna.

A tárgyalásokat folytatják ma is, erről Matolcsy György csak annyit mondott, "nem várunk a világtól elszakadt megoldásokat az MNB-től, csak olyat, amit a BoE vagy a Fed nap, mint nap megtesz".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG