1p
Matolcsy György szerint nem biztos, hogy Magyarországnak jövőre a nemzetközi pénzpiacokon deviza államkötvényt kell kibocsátania. A jegybanknak legalább 12-16 eszköze van a növekedési fordulat segítésére - Simor utódjával majd stratégiai szövetséget is köt a kormány.

Nem kellett a devizakötvény

A nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió G7 című gazdasági magazinjában kifejtette: Magyarország egy fillérnyi devizakötvényt nem bocsátott ki idén, "nem azért, mert nem tudtunk volna, hanem azért, mert nem akartuk Magyarországot újra eladósítani devizában". Magyarország a forintpiacon az utolsó fillérig fel tudta venni azt a 4600 milliárd forintnyi forrást, amely szükséges volt az államadósság finanszírozására 2012-ben.

Az Államadósság Kezelő Központ statisztikái szerint 2013-ban összesen 3847 milliárd forintnyi állampapír jár le, másfélszer több az idei 2440 milliárd forintnál. A lejáró devizaadósság értéke az idén 547 milliárd forint, jövőre 1454 milliárd forint. A nemzetgazdasági miniszter által említett magasabb összeg elsősorban az egy évnél rövidebb lejáratú diszkont kincstárjegyek évközi tovagörgetésével magyarázható.

Most már tényleg kikerülhetünk az eljárás alól

Matolcsy György a közrádió műsorában szólt arról is, hogy a kormány elmúlt két és fél évének "konzervatív és sikeres pénzügyi konszolidációja már arra predesztinál, hogy Magyarország kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól". Úgy vélte: "minket már ki kell venniük, hiszen minden számunk azt mutatja, hogy túl van már az ország a 2004 és 2010 között elkövetett szarvashibákon". Leszögezte ugyanakkor, hogy biztosat csak a tényleges brüsszeli döntés meghozatala után lehet mondani.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: Magyarország nem engedheti már meg magának, hogy elszálljon a költségvetési hiány. "Ez több, mint presztízskérdés, ez létfontosságú" - fogalmazott, megerősítve, hogy a kormány nem akarja kockáztatni a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülést.

Matolcsy György szerint a következő időszakban több nagyobb reformlépés is várható. Ezek közé tartozik a felsőoktatási reform, a beruházási-növekedési fordulat elindítása, az erős versenyképességi előretörés, továbbá az innováción, kutatás-fejlesztésen és kreatív iparágakon alapuló uniós fejlesztési stratégia kidolgozása, amely révén - a 2014-2020 között várható 7-8 ezer milliárd forintnyi - uniós támogatást úgy használja fel végre Magyarország, hogy jól fizető munkahelyek jöjjenek létre.

Mit akarnak a jegybank új vezetésétől?

A miniszter jelezte: új stratégiai szövetséget kell építeni a kormány, ezen belül a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank új vezetése között. (Simor András jegybankelnöki mandátuma márciusban jár le.)

Matolcsy György, aki az interjúban jelezte, hogy nem kapott felkérést a márciusban megüresedő jegybankelnöki pozíció betöltésére, elmondta: a jegybank és a kormány erős szövetsége, "ahogy mindenhol", jelentős biztonságot ad majd a magyarországi pénzügyi rendszerben. "Azt azért látja mindenki, hogy a lehetségesnél kisebb ma az együttműködés a kormány és a jegybank között."

A miniszter kifejtette: egy dolog hiányzik, hogy általában a magyar bankrendszer segítse a kormányt a növekedési fordulatban. A bankok hitelezéssel tudnak segíteni, a jegybanknak pedig "legalább 12-16 eszköze" lehetne. Ilyennel már él az Európai Központi Bank, a Fed vagy a brit jegybank - mondta, emlékeztetve, hogy a híres közgazdász, John Maynard Keynes szerint a jegybank egyszerre köteles a növekedést, az inflációt és a foglalkoztatást szem előtt tartani.

Nem is olyan rossz a helyzet, mint a költségvetésből látszik?

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatosan Matolcsy György elmondta: "azzal számolok, hogy jövő év közepére előállhat egy olyan helyzet, hogy a biztonságosan, stabilan, igen konzervatívan és óvatosan tervezett jövő évi számokhoz képest jobb lesz a magyar gazdaság teljesítménye". Ezt június-júliusban láthatjuk, ha az első negyedévi, tavaszi adatok visszaigazolják azt a reményünket, hogy nemcsak kismértékű, hanem nagyobb mértékű beruházási és növekedési fordulat is van - tette hozzá.

A miniszter szerint ha módosítani kell a jövő évi költségvetést, az "lehetséges, jó módosítás lesz", mert ha nagyobb a növekedés, akkor a magasabb bevételek révén végre lehet hajtani a pedagógusok béremelését, ami 73 milliárd forintos tételt jelent, és talán "tudunk a családoknak ajánlani még jövedelmet".

A biztató makrogazdasági fordulatra utaló jelek között említette Matolcsy György, hogy jövőre teljesedik ki a három nagy német autóipari beruházás Magyarországon, ami "önmagában 1,1 százalék körüli növekedési többletet hoz". További erős növekedési forrásnak nevezte, hogy újra beindul a banki hitelezés. "Erre már vannak jelek" - mondta.

Szólt arról, hogy az exporthitelezést az Eximbank új vezetése gőzerővel beindította. Most vett fel az Eximbank 500 millió dollár forrást, és a következő hónapokban kihelyezi a gazdaságba. De több más bank esetében is látható, hogy elindult az exporttal kapcsolatos hitelezés, az EU-s projektek önrészének hitelezése, vagy az otthonteremtés hitelezése.

Marad az unortodoxia

A kormányzati bírálatokat megemlítő kérdésre válaszolva Matolcsy György úgy fogalmazott: "örülök, hogy tartottuk magunkat az utolsó töltényig és forintig" a 2010-ben elindított gazdaságpolitikai vonalhoz. Úgy fogalmazott: "szerencsére nem volt sem időm, sem kedvem arra, hogy elbizonytalanodjak. Szerencsére a miniszterelnök részéről olyan támogatást, kiállást tapasztaltam minden nap, minden héten és hónapban, amely erőt is adott".

Az euró bevezetésével kapcsolatosan rámutatott: 100 százalékos fejlettségi szint kell az EU átlagához viszonyítva, hogy Magyarország biztonságosan csatlakozhasson. Ha ezt elérjük 2025-ben, jó, ha 2035-ben, akkor mindenképpen csatlakoznunk kell, hiszen ezt vállaltuk 2004-ben - mondta. Hangsúlyozta: "fenn kell tartanunk magunknak a kreatív gazdaságpolitikai eszközöket, mert csak így lehet felzárkózni".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG