3p
A Magyar Nemzeti Bank igazgatósága úgy döntött, hogy az MNB által felvett fennmaradó IMF-hiteltartozást előtörleszti a kormány hasonló lépésével párhuzamosan. Szeptemberre se hitele, se irodája nem lesz az IMF-nek Magyarországon.

Úgyis mostanában kellett volna kifizetni

A jegybank közölte: az előtörlesztés nincs hatással a jegybank devizatartalék-megfelelési mutatóira, ugyanis a hátralévő hiteltörlesztések az előtörlesztéstől függetlenül is egy éven belül esedékesek volnának. Az előtörlesztésnek kis mértékű pozitív hatása lesz a jegybank 2013-as és 2014-es eredményére - olvasható a jegybanki közleményben.

Az NGM is végtörleszt

Hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium is azt közölte, hogy Magyarország a lejárat előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF-hitelét.

Orbán Viktor miniszterelnök július 27-én Tusnádfürdőn jelentette be, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert.

Hitelből fizetünk a hitelért - mit érünk el a végtörlesztéssel?Szakértők szerint inkább szimbolikus, illetve demonstratív jelentősége van az IMF-hitel végtörlesztésének, gazdaságpolitikailag kevés előny származik belőle. Részletek >>

Rövid távon nagyjából 2,2 százalékponttal csökkenti a GDP-arányos államadósságot az akció, de összességében nem változik érdemben az adósság - az év elején ugyanis már volt olyan plusz álla,papír-kibocsátás, amely a mostani hitel-visszafizetést finanszírozza. Magyarán az adósságot csak egy korábbi kibocsátásból tudja kifizetni az ország, ezért nem változik összességében az államadósság.

Az elért minimális kamatmegtakarítás is hozzásegítheti azonban a kormányt, hogy ne rúgja fel saját szabályait. Többek között a csökkenő infláció miatt ugyanis „centiken” múlhat, hogy sikerül-e csökkenteni az államadósságot. Ha biztosan el akarja kerülni a kormány az alkotmánysértést és az ezzel járó bizonytalanságot, akkor vagy újabb megszorításra lesz szükség, vagy a meglévő vagyonból kell adósságot törleszteni. Korábbi elemzésünk: Alkotmányt sérthet a kormány >>>

Mi maradt még?

Az Államadósság Kezelő Központ egyik korábban közölt táblázata alapján az IMF-hitel végtörlesztése után a 2008 őszén felvett IMF-EU hitelkeretből az EU felé még 3,5 milliárd eurót kell visszafizetni. Ebből 2 milliárd eurót 2014 negyedik negyedévében, 1,5 milliárd eurót pedig 2016 második negyedévében kell törleszteni.

Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese az Európai Bizottságtól felvett hitellel kapcsolatban kijelentette: azt nem lehet előtörleszteni, és annak visszafizetéséről nincs is szó. Hozzátette, hogy az egy rendkívül olcsó hitel; ebből jövőre 2 milliárd euró jár le, további 1,5 milliárd euró pedig 2016-ban.

Ki vannak paterolva

A magyar gazdaságpolitika irányítói nem érik be azzal, hogy a kormány és a jegybank is visszafizeti meglévő tartozását a Valutaalapnak: nemrég Matolcsy György, az MNB elnöke az IMF budapesti irodájának bezárását is kezdeményezte.

Az IMF úgy reagált: szerint mivel Irina Ivascsenkónak, az IMF magyarországi képviseletvezetőjének a megbízatása augusztus végén lejár, és az IMF az országok hatóságainak meghívására van jelen a tagországban, a szervezet nem keres utódot Ivaschenko helyére.

A kormány korábbi "IMF-megállapodásra felkészítő kampánya". Nem engedtünk, de fizetünk.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG