2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése lesz a következő hét fontos adata.

Hétfőn publikálja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részletes adatait az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről. A gyorstájékoztató szerint az idei év első négy hónapjának halmozott hiánya 121,5 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 144,9 milliárd forint után, áprilisban pedig 76,6 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere.

Az idei és a tavalyi első négy hónap egyenlegének különbsége elsősorban annak tudható be az NGM szerint, hogy idén áprilisban a költségvetés bevételei elsősorban az általános forgalmi adóból nagyobbak voltak.

Matolcsyék összeülnek

Kedden a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tartja májusi kamatdöntő ülését. A piac arra számít, hogy a testület most is változatlanul hagyja a tavaly május óta 0,90 százalékon lévő alapkamatot, valamint egyéb monetáris kondíciókat.

A monetáris tanács áprilisi kamatdöntő ülésén minden tanácstag támogatta az alapkamat, az egynapos betéti kamat, az egynapos hitelkamat, illetve az egyhetes hitelkamat tartását. Elemzők szerint a jegybank 2018 közepéig is kivárhat a monetáris kondíciók szigorításával és az alapkamat emelésével, addig lazíthat is nem-hagyományos eszközökkel a pénzpiaci feltételeken.

Megjött a magyarok vásárlási kedve

Szintén kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslését közli a kiskereskedelmi forgalom márciusi alakulásáról. Az első becslés alapján a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 3,6, naptárhatástól megtisztítva 5,6 százalékkal nőtt márciusban az előző év azonos időszakához képest.

Január-márciusban a forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 3,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a nyers adat 3,1 százalékos növekedést mutat.

Csúcson a foglalkoztatás

Pénteken pedig a KSH a február-áprilisi munkaerőpiaci adatokat publikálja. Az első negyedévben, január-március során tovább nőtt a foglalkoztatottak száma, és 106 ezerrel - 2,5 százalékkal - többen dolgoztak, mint egy évvel azelőtt.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 67,1 százalékra emelkedett, az egy évvel korábbi 65,1 százalékról, a tavalyi év utolsó negyedévében viszont 67,5 százalék volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG