2p

Az OPEC+ olajtermelő kartell várhatóan nem ad kegyelmet a világ olajfogyasztó országainak azzal, hogy lemond kitermelésének korlátozásáról, mert még a hordónként 80 dolláros olajárat is kevesli.

Az olajtermelő országokat tömörítő OPEC+ várhatóan nem változtat a mostani feltételeken a június 2-i tanácskozásán. Ez azt jelenti, hogy 2024-ben kitartanak a kínálat korlátozása mellett, sőt, várhatóan ezt a stratégiát fogják követni 2025-ben is - írja közel álló forrásaira  hivatkozva a Reuters.

Fontos kérdésről kell döntenie a olajkartellnek
Fontos kérdésről kell döntenie a olajkartellnek
Fotó: Depositphotos

Amennyiben tényleg ez lesz a forgatókönyv, akkor a hordónként 80 dollár körül ingadozó olajár várhatóan nem fog számottevően csökkenni. Erre szüksége van az eredeti OPEC-nek és az ahhoz csatlakozott államoknak, elsősorban Oroszországnak és Kazahsztánnak, miután állami költségvetéseik túlnyomó részben az olaj kiviteléből származó exportbevételekre támaszkodnak. Oroszország például lényegében ebből finanszírozza Ukrajna ellen indított háborúját. Szaúd-Arábia készül az olajkorszak utáni időre, amihez sok pénzre lenne szüksége. Szakértők szerint a szaúdiak valójában 100 dollár/hordó körül olajárat szeretnének, hogy elég bevételük legyen országuk átalakításához.

Az olajpiac egyik oldala sem alakul kedvezően ebből a nézőpontból nézve. Ami a kínálatot illeti az Egyesült Államok olajkitermelése még mindig nő. A keresletet több tényező is fékezi. Az egyik a nyugati országokban érvényben lévő magas kamatszint, ami korlátozza a gazdaságok növekedését és ezzel olajigényét. A másik Kína importjának lassú növekedése. Az OPEC+ 2022 óta korlátozza kitermelését. Jelenleg összesen naponta 5,86 millió hordó kínálatot vonnak ki a piacról, ami világ olajigényének 5,7 százaléka. Ebből 2024 végéig 3,66 millió hordó mínuszt vállaltak, egy 2,2 millió hordós mennyiség pedig június végén járna le. Az előbbi egy részét vagy egészét 2025-re, az utóbbi egy részhét vagy egészét 2024 harmadik negyedévéig terjeszthetik ki.

Laptársunk, a szintén a Klasszis Média Lapcsoport által kiadott Mfor minden héten elkészíti a legfrissebb cikkét az üzemanyagárakról: az Mfor Üzemanyagár-figyelő hétről hétre várja az olvasókat szombat reggelente.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG