3p
Összeültek a világ vezető jegybankárai és pénzügyminiszterei egy fürdővárosban, van miről beszélniük. A protekcionizmus és a szabadkereskedelem körüli viták közepette kezdődött pénteken a G20 csoport pénzügyminisztereinek és jegybanki elnökeinek kétnapos találkozója a németországi Baden-Badenben.

A vita az Egyesült Államok delegációja és több nagy szövetséges ország küldöttsége között zajlik, és arról szól, hogy a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az Európai Uniót mint intézményt összefogó G20 csoport továbbra is egyértelműen elutasítsa-e a nemzetközi kereskedelem szabadságát gátló, piacvédő, protekcionista gazdaságpolitikát, vagy pedig az új washingtoni vezetés nyomására engedékeny álláspontot foglaljon el.

Egy kis protekcionizmus mégis jöhet?

A tavalyi, kínai G20 pénzügyminiszteri és jegybankelnöki találkozón elfogadott záródokumentumban még szerepelt, hogy a húszak elvetik a protekcionizmus minden formáját, most viszont meglehet, hogy csak a nyitott és méltányos, fair kereskedelem fontosságát hangsúlyozzák majd, amivel akár egy olyan gazdaságpolitika jogosságát is igazolni lehet, amely védő- és büntetővámokkal, importkvótákkal és a hazai termelőket és piacokat védő egyéb megoldásokkal operál.

A házigazda német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble nyilatkozata alapján az is elképzelhető, hogy az egész témát kihagyják a zárónyilatkozatból, és a soros elnökséget ellátó Németország az ügyet a legfelső szintre utalja, vagyis a G20 csoport vezetőinek júliusi hamburgi csúcstalálkozójára hagyja.

Klímaváltozásról nem lesz szó

Mindenesetre Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter is a piacok nyitottságát pártolja, de a zárónyilatkozat szövegezéséről egyelőre nem sikerült megállapodni - mondta Wolfgang Schäuble a találkozó első ülése előtt.

Az már szinte biztos, hogy az éghajlatváltozás megfékezésének, illetve a klímavédelmi erőfeszítések finanszírozásának ügye kimarad a nyilatkozatból, amivel kapcsolatban elemzők rámutatnak, hogy a Donald Trump vezette új amerikai kormány ebben a kérdésben is egészen más álláspontot képvisel, mint elődje, a Barack Obama vezette adminisztráció, amely a legfontosabb globális kihívások között tartotta számon az éghajlatváltozást.

Van, amiben most is egyetértenek

Azonban számos ügyben a washingtoni kormányváltás után is egyetértés van a G20 csoport pénzügyminiszterei és jegybanki elnökei között, legfőképpen abban, hogy el kell kerülni az árfolyamháborút, vagyis nem szabad a fizetőeszköz leértékelésével versenyezni az exportpiacokért.

A kétnapos találkozón egy sor további témát is áttekintenek, köztük a pénzügyi szférát is egyre inkább átható digitalizáció révén egyre fontosabb informatikai biztonság kérdését, és a német soros elnökség programjának egyik kiemelt elemét, a tervezett G20-Afrika befektetési partnerségi megállapodás (Compact for Africa) ügyét.

A G20 csoport 1999 óta működik, tagjai Argentína, Ausztrália, Brazília, a Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, az Egyesült Államok, Franciaország, India, Indonézia, Japán, Kanada, Kína, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Törökország, Szaúd-Arábia és az Európai Unió.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG