3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Szemben a szélsőséges piaci reakcióktól tartó általános vélekedéssel, számos, a Dow Jones hírügynökségnek nyilatkozó közgazdász szerint a görögországi választásoknak nem lesznek átütő erejű következményei, de vannak olyanok is, kik még mindig aggódnak.

A parlamenti választás eredménye meghatározó lesz ugyan Görögország jövőjére nézve, szélesebb piaci hatásait azonban felfogja majd az ország viszonylagos elszigeteltsége az euróövezeti pénzügyi rendszertől, valamint az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön bejelentett kötvényvásárlási programja - véli Lucy O'Carroll, az Aberdeen Asset Management közgazdásza. "A fertőzésveszély teljesen nem múlt el ugyan, de jelentősen mérséklődött" - tette hozzá. 

Carlo Messina, az olasz Intesa Sanpaolo SpA. bank vezérigazgatója egy interjúban kifejtette, hogy egyáltalán nem tart a görög választások piaci mellékhatásaitól. Az EKB mennyiségi monetáris lazító intézkedése szerinte is megfelelő mozgásteret biztosít a piacoknak, valamint lehetőséget nyújt a görög adósság ahhoz elegendő mértékű átütemezéséhez is, hogy az országnak ne kelljen elhagynia az euróövezetet.

Van, aki továbbra is aggódik

Nem lenne ajánlatos teljesen leírni a dominóhatás bekövetkezésének a lehetőségét - véli viszont Peter Westaway, a Vanguard Asset Management vezető közgazdásza. "Tény, hogy Görögország most el van szeparálva valamelyest, hiba lenne azonban azt gondolni, hogy nincs már a játszmában. Az euróövezet nagyon is káros következményekkel járó elhagyása egyáltalán nem zárható ki" - mondta. 

Az AXA Investment Management szakértői számítanak némi piaci volatilitásra a választásokat követően. "A Görögország és hitelezői között kezdődő tárgyalások által okozott bizonytalanság mindenképpen rányomja majd a bélyegét a kockázatosabb befektetési kategóriákra, legalábbis az euróövezeten belül" - mutattak rá előrejelzésükben, hangsúlyozva azonban, hogy a radikális baloldali Sziriza párt választási győzelme még így is legfeljebb csak "marginális" hatással lehet a tényleges euróövezeti folyamatokra.

"Ha a Sziriza nem működik együtt, Németország esetleg kénytelen lesz megkérni Görögországot, hogy hagyja el az euróövezetet" - véli Mark Burgess, a Threadneedle Investments befektetési szakembere.

Az eurót mélybe lökték

A Sziriza szóvivője viszont cáfolta, hogy a piacok negatív reakcióval fogadnák a párt választási győzelmét. "Győzelmünk egész Európa számára egy új korszakot nyit meg, egy olyat, amelyben a gazdasági növekedés és a fejlődés veszi át a megszorítások helyét" - fogalmazott. Az euró 11 éves mélyponttal reagált a görögök döntésére, hétfőn reggel azonban fokozatosan korrigál az árfolyam.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
Makro / Külgazdaság Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 14:35
Bár az iráni válság miatt az Egyesült Államok vezetésének most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy újabb frontot nyisson, a Kuba feletti hatalomátvétel továbbra sem kerül le Donald Trump célkeresztjéről. A karibi ország egyre mélyebb válságba sodródik, az amerikai elnök szankciói az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Trumpnak eközben azért is fájhat a feje, mert a Hormuzi-szoros blokádja miatt akár 200 dollárig is kilőhetnek a hordónkénti kőolajárak.
Makro / Külgazdaság Gondterheltek az euróövezet tagállamai: a fogyasztói árakról van szó
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:12
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Villanyszerelő céget vásárolt Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:47
A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Leányfalura.
Makro / Külgazdaság Hol a vége? 700 forint fölé drágul a dízel
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:25
Tovább emelkednek a nagykereskedelmi árak.
Makro / Külgazdaság Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
Csabai Károly | 2026. március 18. 05:44
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előrébb végeztünk a visszatekintő reálkamatok összevetésében, a negyedik helyen, dacára annak, hogy a jegybanki alapkamatunk tizenhat havi mozdulatlanság után csökkent – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG