2p
Három koszovóit őrizetbe vettek.

A terrorizmusellenes olasz hatóság (Digos) Velence történelmi központjában hajtott végre csütörtökre virradóan egy akciót. A közeli Mestrében és Trevisóban is házkutatásokat tartottak.

Az olasz hatóságok információi szerint dzsihadista csoportot számoltak fel. A három őrizetbe vett férfi koszovói, évek óta Olaszországban élnek, tartózkodási engedéllyel. Otthonaikban vették őket őrizetbe Velence városközpontjában, ahol a Digos emberei éjszaka csaptak le rájuk.

Egy negyedik koszovóit is előállítottak, ő azonban nem került börtönbe, mivel fiatalkorú. Velencében tíz lakást, Mestrében és Trevisóban egyet-egyet kutattak át. Az akcióban az olasz csendőrség és rendőrség is részt vett a terrorizmusellenes ügyészség irányításával.

A londoni támadáshoz hasonlót terveztek

Olasz sajtóértesülések szerint a régóta lehallgatott csoport tagjai a március 22-i londoni merényletet telefonhívásaikban lelkesen méltatták, és arról beszéltek, hogy valami hasonlót akarnak ők is elkövetni. Meg nem erősített információk szerint célpontként a velencei Rialto hidat választották ki, amelyen naponta több ezren haladnak át, többségében turisták.

Internetről több olyan oldalt töltöttek le, amelyeken testközeli harcról és a kés fegyverként való használatáról volt szó. Közülük néhányan arról beszéltek, hogy Szíriába akarnak menni és csatlakozni az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseihez. Az egyik házkutatást a La Fenice velencei operaházhoz közeli épületben tartották. Az olasz ügyészség később sajtótájékoztatót tart.

Az Ispi olaszországi nemzetközi politikai kutatóintézet tavalyi adatai szerint Koszovóból 300, Albániából 150, Boszniából 250 harcos csatlakozott az IÁ csapataihoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG