4p
Lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy visszanyerjék az emberek bizalmát - mondta a német kancellár.
Angela Merkel német kancellár a pozsonyi EU-csúcsra érkezik. Kép forrása: EPA

Huszonhét európai uniós tagország vezetőinek pénteki pozsonyi találkozóját megelőzően Merkel kijelentette: "tettekkel kell megmutatnunk, hogy a jelenleginél jobbak tudunk lenni".

A kancellár megerősítette azt az álláspontját, hogy egy most kidolgozandó menetrend alapján az uniós alapító szerződés megkötésének 60. évfordulójára, jövő márciusra lépéseket kell tenni a külső és belső biztonság, a külső határok védelme, a terrorizmus elleni harc és a gazdasági növekedés terén.

Elkezdődött a csúcs

Pénteken délelőtt megérkeztek az Európai Unió (EU) 27 tagállamának küldöttségei a tagországok kormány- és államfőinek csúcstalálkozójának helyszínére, a pozsonyi várba, ahol nem sokkal tíz óra után megkezdődött az első olyan, informális uniós csúcstalálkozó, melyen az Egyesült Királyság nem vesz részt.

A csúcstalálkozó az EU jövőjéről folytatandó, nyílt és közvetlen párbeszédre szeretne lehetőséget adni a tagországok vezetőinek.

Ezekről tárgyalnak

A több pozsonyi helyszínen zajló, egynapos fórumon olyan aktuális témákról beszélnek majd, mint:

  • az unió állapota és jövője,
  • a migráció,
  • a biztonsági kihívások és a terrorizmus elleni harc,
  • illetve a gazdasági és szociális biztonság,
  • a foglalkoztatottság növelésének lehetőségei,
  • valamint a Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépése utáni unió kérdései is.

Hol és hová tart jelenleg az unió, illetve milyen válaszokat lehet és kell adni az uniós polgárok EU-val szembeni bizalomvesztésének jelenségére - előzetes közlések szerint ezek azok a kérdések, amelyek a csúcs most kezdődött első tárgyalásszakaszán kerülnek terítékre.

Józanság és brutális őszinteség

Pozsony nem lesz Brüsszel?

Belevágunk egy vitába, a terv nem az, hogy lezárjuk - mondta Orbán, aki szerint a csúcstalálkozó célja az, hogy szembenézzen az EU a démonaival. Orbán szerint jó, ha egyáltalán a jövőév végére lezárják a Brexitről és a menekültválságról szóló vitát - mondta a magyar miniszterelnök csütörtökön a a Kossuth Rádiónak adott interjúban. Részletek >>>>

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, még a találkozó kezdete előtt, csütörtökön este kiadott közleményében arra szólította fel a találkozó résztvevőit, hogy tárgyalásaik során "józanul és brutálisan őszintén" tekintsenek az unió problémáira. Kiemelte: az uniót az utóbbi időszakban megrázó különféle válságok után nem szabad úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. A Brexitre utalva hozzátette: józan diagnózist kell felállítani a brit kiválás okairól.

Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön az önreflexió és a kiútkeresés csúcstalálkozójának nevezte a pozsonyi fórumot. A szlovák miniszterelnök pénteken a delegációk érkezése során tett rövid nyilatkozatában úgy vélekedett: a találkozón annak résztvevői rámutatnak, hogy az EU egy olyan egyedülálló projekt, amelyet folytatni akarnak.

Megoldás vagy kínos csend

A találkozót a nemzetközi és a szlovák sajtó részéről is komoly várakozások előzik meg. Ezzel kapcsolatban a független pozsonyi Pravda pénteki kiadásában megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott: ha a résztvevőknek bármelyik problémás kérdést közös akarattal, többé-kevésbé közös eszközökkel sikerül megoldaniuk, az is sokkal jobb lesz, mintha ehelyett a találkozót csak kínos csend követné. A liberális pozsonyi Sme hasonlóképpen vélekedett, azt írták: ha csupán helyes diagnózist sikerülne felállítani (az unió problémáira) már az azt jelezné, hogy a résztvevők nem feleslegesen rajzolták fel Pozsonyt a térképükre.

Orbán Viktor a pozsonyi várba érkezve újságíróknak elmondta, közölte Martin Schulz német szociáldemokrata politikussal: a jövőben ne alkalmazzanak "jogalkotási trükköket", kijátszva a nemzetállamok szuverén döntéseit és akaratát, ahogy tették ezt például a kvótánál, ahol az állam-, illetve kormányfők az önkéntes kvóta mellett döntöttek, és az Európai Parlament az Európa Bizottsággal összejátszva ezt kötelezőre kvótára változtatta. "Azt kértem, hogy ezt ne tegyék többé, mert ezt a nemzetállamok nem tudják elfogadni" - húzta alá Orbán Viktor miniszterelnök. Részletek >>>>

A csúcstalálkozó a pozsonyi várban kezdődött első szakasza után a résztvevők egy dunai sétahajózáson vesznek részt, az ott tartott munkaebéden a tervek szerint a Brexit utáni gyakorlati teendők megvitatása kerül napirendre. Délután az állam- illetve kormányfők visszatérnek a várba, hogy az EU következő fél évének gyakorlati tennivalóiról határozzanak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG