2p
Jelentett a KSH, ezúttal így alakultak a hazai fogyasztói árak.
(Kép forrása: MTI Fotó: Soós Lajos)

Idén augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak.

Olcsóbb csirke, drágább vaj

A fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrémé 12,5, a sajté 10,8, a sertéshúsé 9,9, a párizsi, kolbászé 7,0, a kávéé 6,2, a cukoré és a kenyéré 5,3 százalékkal.

A baromfihús ára 14,5 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, átlagosan 5,8 százalékkal. Az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára átlagosan 3,3, ezen belül a járműüzemanyagoké 5,8 százalékkal nőtt. A Privátbankár.hu szokásos havi Árkosár felmérésén is drágulást mértünk. >>>

A szolgáltatások ára 1,8, a háztartási energiáé 0,7 százalékkal emelkedett, ez utóbbin belül a tűzifa 6,1 százalékkal drágult, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,3 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal kevesebbe kerültek.

Az előző hónaphoz képest is drágább az élet

Júliushoz képest a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 6,6 százalékos árcsökkenésének következménye. (E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal emelkedett.)

A vaj, vajkrém 3,4, a sajt 0,8, az étolaj 0,6 százalékkal drágult. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,6, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,2 százalékkal lett magasabb.

A tartós fogyasztási cikkekért és a szolgáltatásokért átlagosan 0,1 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia ára nem változott. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG