2p
Az Európai Bizottság munkacsoportot hozott létre a Brexitről szóló tárgyalások előkészítésére és lefolytatására.
A londoni Westminster-palota óratornya, a Big Ben számlapja világít (MTI/EPA/Hannah McKay)

A munkacsoportot a korábban már főtárgyalónak kinevezett Michel Barnier korábbi belső piaci biztos fogja vezetni.

Ez a munkacsoport a bizottság legkiválóbb tagjaiból fog állni. Segíteni fogják Michel Barnier-t a tárgyalások hatékony lefolytatásában. Michel és csapata meg fog felelni ennek az új kihívásnak, és segíteni fog új partnerséget kialakítani az Egyesült Királysággal - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A munkacsoport bejelentésével együtt a bizottság azt is közölte, hogy Michel Barnier főtárgyaló helyettesének Sabine Weyandot, az Európai Bizottság kereskedelmi főigazgatóságának egyik főigazgató-helyettesét nevezik ki.

Amíg a britek nem indítják, nincs tárgyalás

Juncker júliusban nevezte ki Michel Barnier volt francia külügyminisztert, egykori uniós biztost arra, hogy előkészítse, illetve vezesse az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történő kiválásáról folytatott tárgyalásokat.

Barnier október 1-jétől fogja betölteni a tisztséget, és közvetlenül a bizottság elnökének fog jelenteni. Brüsszel viszont ragaszkodik ahhoz, hogy bejelentés nélkül nincsenek tárgyalások, vagyis amíg London nem jelenti be hivatalosan, hogy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága ki akar lépni az Európai Unióból, addig semmilyen tárgyalásra nem hajlandó a kiválásról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG