3p
Kevés konkrétumot tudni, mindenesetre most konferencián mondták el szakemberek, mik a szegénységet csökkentő kormányzati intézkedések eddigi tanulságai.

Köpeczi-Bócz Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen azt mondta, az általános iskolákban az egy főre jutó tanulói létszám a keleti régióban a legmagasabb, ott, ahol egyébként a legnagyobb a hátrányos helyzetű gyermekek aránya.

Ez demográfiai szempontból azt jelenti, hogy "ott, ahol egyébként a legtöbb gyermek iskolába jár, akikből a társadalom (...) a jövő erőforrását meríti, ott található a legnagyobb hátrány" - fogalmazott.

Így vetnének véget az időskori szegénységnek a németek >>>>

Köpeczi-Bócz Tamás közölte, a komplex területi különbség azt jelenti, hogy a területi egységek között eltérés lehet gazdasági teljesítményben, foglalkoztatásban, az oktatáshoz való hozzáférésben, az egészségi állapotban, valamint a kulturális szolgáltatások és a rendszeres testmozgás feltételeinek meglétében. Ha ezek közül csak az egyik elemet kezelik, akkor nem érhető el átütő siker - hangsúlyozta.

5 évvel rövidebb ideig élnek

Az államtitkár rámutatott arra, hogy az egy főre jutó GDP jellemzően az ország nyugati, míg a munkanélküliségi ráta a keleti részén nagyobb.

Példaként említette azt is, hogy a férfiak esetében a várható élettartam öt évvel alacsonyabb Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, mint Budapesten.

Köpeczi-Bócz Tamás kiemelte, jellemzően olyan beavatkozások indultak el, illetve folytatódnak, amelyek elsősorban a gyermekeket sújtó nélkülözés, szegénység felszámolására koncentrálnak. A cél a végzettség nélküli iskolaelhagyás arányának 10 százalék alá csökkentése - közölte.

Szegénység a 65 fölöttiek körében A medián jövedelem 50 százalékát el nem érő 65 év felettiek százalékos aránya az OECD országaiban.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára elmondta, hogy 2015 óta folyik a szegénységgel szembeni konferenciasorozat. Szerinte fontos, hogy a területi szempontot ágazatokat átívelő megközelítésben vegyék figyelembe. A társadalmi, gazdasági problémák kezeléséhez szakterületeken átívelő, átfogó programokra van szükség - mondta, fontosnak nevezve, hogy a hazai és az európai uniós programokban is meglegyenek ezek a szempontok.

Egyre nagyobb a különbség

Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a 2004-es uniós csatlakozás óta nőttek az országon belüli területi különbségek. Van egy fejlett főváros, emellett néhány, az unió átlagát meg sem közelítő fejlettségű nyugati és közép-dunántúli megye, és számos olyan - elsősorban észak-magyarországi, kelet-magyarországi, dél-dunántúli - megye, amely az unió átlagos fejlettségének a felét sem éri el.

Turóczy László elmondta azt is, a kormány döntött arról - ez hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben -, hogy Pest megye számára 2020-ig külön hazai költségvetési forrásból finanszírozott támogatási programot indít.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG