3p

A 134. kantoni vásár alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elhangzott bejelentést lapunk érdeklődésére megerősítette a miniszterelnök sajtófőnöke.

A 134. kantoni vásár alkalmából rendezett sajtótájékoztatón először a magyar és kínai érintett felek köszöntő beszédei hangzottak el. Liu Bo, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének gazdasági és kereskedelmi miniszter-tanácsosa üdvözölte a jelenlévőket és kívánt sikeres üzletkötéseket a vásáron.

A kantoni a világ talán legnagyobb vására

Hasonlóképp ezt tette Nádasi Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Kínai Tagozata elnöke, Kovács Patrik, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége társelnöke, és Pető Ernő, a ChinaCham Hungary elnöke.

Xu Bing, a China Foreign Trade Center alelnöke mutatta be az idei kantoni őszi vásárt, amelyre számos magyar céget, vállalkozást várnak, lévén, hogy Kína a világ legnagyobb fogyasztói piaca. 

Orbán Viktor látogatásától a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok erősítését várják. Fotó: MTI
Orbán Viktor látogatásától a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok erősítését várják. Fotó: MTI

Kanton az iparilag fejlett tengerparti Guandong tartomány székhelye, amelynek mintegy kétszer nagyobb a területe, mint hazánknak, és több mint 100 millió lakosa van. Maga Kanton is egy hatalmas metropolisz, Kína egyik legnépesebb városa, 17 millió lakossal. Ez volt az első kínai nagyváros, amelyik anno nemzetközi kereskedelmet kezdett folytatni a tengeren keresztül. 

Új világrend van kialakulóban

A Canton Fair a legrégebbi, legnagyobb és legreprezentatívabb vásár a világ legnépesebb országában. 1957 óta rendezik meg, egy évben kétszer, idén az őszi kiállításon 1,5 millió (!) négyzetméteren vonul fel, három szakaszban, a világ legújabb technológiája és termékkínálata. A számok elképesztők: 55 szekció, 74 ezer stand, 35 ezer kiállító.  Az október 15. és november 4. közötti esemény online is követhető majd.

Ahogy Nádasi Tamás fogalmazott: „a Covid miatt nem tudtunk üzleti delegációkat szervezni, de már elkezdtük újra tervezni a kínai konferenciákon, kiállításokon, üzletember találkozókon való részvételt. A háború ellenére is töretlen a magyar-kínai kapcsolatok fejlődése. Úgy látjuk, átrendeződik a világ geopolitikai térképe, új világrend van kialakulóban, erős kínai pozícióval.”

Orbán Viktor látogatása erősítheti a kereskedelmi kapcsolatokat

Mi szeretnénk Kína európai hídfőállása lenni. A kínai nagyvállalatok Magyarországot már fontos célországnak tekintik. Emellett szeretnénk, ha minél több magyar vállalkozás is szerephez jutna a két ország kapcsolatrendszerében – hangsúlyozta Nádasi Tamás.

Ehhez segítséget nyújthat, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Hszi Csin-ping meghívására a közeljövőben Kínába utazik, amitől a szakemberek azt remélik, hogy látogatása tovább erősíti a kínai-magyar kapcsolatokat.

Abban is bíznak a hazai szakmai szervezetek, hogy a Canton Fair-en minél több magyar cég jelenik meg a hazai termékekkel, új technológiákkal, szolgáltatásokkal.

Megkeresésünkre a kormányfő sajtófőnöke, Havasi Bertalan megerősítette, hogy

Orbán Viktor miniszterelnököt a kínai elnök meghívta Pekingbe. Októberi programja során a kormányfő részt vesz a Belt and Road Initiative (BRI) konferencián.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG