3p

Vasárnap Schleswig-Holsteinben a kereszténydemokraták tönkreverték a szociáldemokratákat. A CDU elsöprő győzelme elsősorban helyi siker, ugyanakkor a párt országosan is erősödik, amióta Friedrich Merz átvette az irányítását.

Történelmi vereséget szenvedtek Schleswig-Holsteinben a szociáldemokraták (SPD) a tartományi választásokon.

Az SPD a szavazatok mindössze 16 százalékát szerezte meg – ez 11,3 százalékponttal kevesebb a 2017-es eredménynél, és jóval elmarad az eddigi mélyponttól, a 2009-ben elért 25,4 százaléktól is.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) ezzel szemben jelentősen, 11,4 százalékponttal erősödött 2017-hez képest: a voksok 43,4 százalékát söpörte be a helyi kormányfő, Daniel Günther vezényletével.

Ez a kereszténydemokraták legjobb eredménye a Dániával határos északnémet tartományban 1983 óta.

Hiteles és kompetens: Daniel Günther újabb öt évet kapott a választóktól. Fotó: Facebook/Daniel Günther
Hiteles és kompetens: Daniel Günther újabb öt évet kapott a választóktól. Fotó: Facebook/Daniel Günther

A választás másik nyertesei a Zöldek, akik 5,4 százalékpontot erősödve 18,3 százalékot értek el, és így a második helyre futottak be. Mintegy öt százalékpontot gyengültek viszont az országosan a szociáldemokratákkal és a Zöldekkel együtt kormányzó liberálisok: 6,4 százalékkal épphogy bekerültek a parlamentbe.

Ezúttal nem sikerült viszont a parlamentbe jutás az Alternatíva Németországnak (AfD), amely 1,5 százalékpontot gyengülve mindössze 4,4 százalékot ért el – ez az első alkalom, hogy a jobboldali-populista párt kiesik egy tartományi parlamentből.

Érdekesség, hogy bekerült viszont a törvényhozásba a helyi dán kisebbség pártja, a Délschleswigi Választói Szövetség (SSW), amely a szavazatok 5,7 százalékát érte el.

A CDU 2017 óta Jamaika-koalícióban – tehát a liberálisokkal és a Zöldekkel együtt – kormányozta Schleswig-Holsteint, most viszont elsöprő győzelmének köszönhetően elég, ha egyetlen pártot kiválaszt magának – valószínűleg a két párt egyikével lép majd koalícióra.

De miért?

De mi áll a CDU kiütéses győzelmének hátterében? A FAZ szerint elsősorban Daniel Günther, aki 2017 júniusa óta kormányozza Schleswig-Holsteint, és akit a választók jelentős része – pártállástól csaknem függetlenül – hitelesnek és kompetensnek tart: a megkérdezettek 85 százaléka szerint jól látja el feladatát.

Más elemzők ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy amióta Friedrich Merz átvette a CDU irányítását (erre idén január végén került sor), azóta ismét „hangos és észrevehető” az ellenzék Németországban.

Merznek már csak egy választási siker hiányzott, és most ezt is megkapta Daniel Günthertől.

A mostani győzelemmel tehát véget ért a CDU negatív sorozata – ennek utolsó állomása a Saar-vidék volt, ahol idén márciusban a szociáldemokraták fölényes győzelmet arattak. A következő megmérettetésre nem kell sokat várni: jövő vasárnap  Észak-Rajna-Vesztfáliában tartanak parlamenti választásokat.

Az mindenesetre tény, hogy a CDU/CSU szövetség az idei évben, Merz megválasztása óta országosan is erősödött néhány százalékpontot:

26 százalékkal jelenleg már a legnépszerűbb párt, és mintegy két százalékponttal előzi meg a kormányzó szociáldemokratákat.   

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG