3p
A korábban vártnál lassabb lesz Magyarországon a gazdasági növekedésre az Európai Bizottság ma publikált előrejelezése szerint. Elemzők úgy látják, a jövő évi gazdasági növekedés és az idei infláció tekintetében is túl pesszimista a Bizottság.

Ezt látják Brüsszelből

Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön kiadott gazdasági előrejelzése szerint az idén 2,4 százalékos, jövőre 1,9 százalékos magyar GDP-növekedést vár. Az előző, 2014-es őszi előrejelzésében még 2,5 százalékos bővülést jelzett 2015-re és 2 százalékot 2016-ra. A költségvetési hiány idei mértékét szintén lefelé módosította a bizottság: a korábban várt 2,8 százalék helyett 2,7 százalék deficittel számol, míg jövőre mindkét előrejelzésben 2,5 százalék GDP-arányos hiány szerepel. A teljes prognózist itt olvashatja.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a néhány tized százalékpontos módosítások inkább finomhangolásnak tekinthetők, alapvetően nem okozott meglepetést a bizottsági előrejelzés. A szakértő szerint ugyanakkor némiképp meglepő a bizottság államadósság-prognózisa, vagyis hogy az uniós testület 2014-re növekedést várt; Németh Dávid szerint szinten maradhatott 2014-ben az államadósság.    Jövőre a bizottság jelentősen lassuló, 1,9 százalékos növekedést vár, Németh Dávid szerint azonban nem várható ekkora mértékű lassulás. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2016-ban csökkenhet az uniós források lehívása, ez esetleg hatással lehet a növekedésre.

Kedvezőnek nevezte, hogy a bizottság is 3 százalék alatti hiányt prognosztizált, továbbá hogy az előrejelzés megerősíti a külső adósság további leépülését. A K&H vezető elemzője szerint jelentősen felülbecsült a bizottság által idénre várt 0,8 százalékos infláció, ő csak 0,2 százalékos emelkedést vár.

Az EB előrejelzésének fő számai.

Az olaj húzhatja a növekedést

Balatoni András, az ING vezető elemzője is úgy vélte, hogy a bizottság által 2016-ra várt növekedés magasabb is lehet, tekintettel arra, hogy véleménye szerint a magyar gazdaság hosszú távon 2-2,5 százalékkal bővülhet. A szakértő 2016-ban 2,5 százalékhoz közeli növekedést vár, bár ő is felhívta a figyelmet az európai uniós források lehívásának várható lassulására. Hozzátette, hogy mivel Magyarország jelentős olajimportőr, a csökkenő olajár segítheti a GDP növekedését.

Az elemző szintén túl magasnak tartja az Európai Bizottság által várt 0,8 százalékos fogyasztói árnövekedést idénre, mert úgy véli, kedvezőek a kínálati tényezők.

Így látja a kormány a brüsszeli prognózist

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár értékelése szerint az Európai Bizottság téli gazdasági előrejelzésében elismerte, hogy a magyar gazdasági modell működik. Giró-Szász András megjegyezte: az EB korábban is kevesebb növekedést prognosztizált, de az idei adatok is bizonyítják: "a gazdasági növekedésünk tartós".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG