Az export októberben 11,6 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, a növekedés üteme magasabb volt a szeptemberben mért 9,9 százaléknál. Az import bővülése a múlt hónapival azonos szinten - 2,4 százalékon - maradt - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium. Az országban most zajlik az őrségváltás, Hszi Csin-ping lesz az új pártfőtitkár. Részletek >>>
A kereskedelmi többlet tovább nőtt, októberben elérte a 32 milliárd dollárt. Szeptemberben 27,7 milliárd, míg augusztusban 26,6 milliárd dollár volt.
A pekingi gazdaságirányítás 10 százalékban határozta meg a kivitel növelésének idei tervszámát, ami józan becslések szerint nem lesz teljesíthető. Az év első tíz hónapjában mindössze 6,3 százalék volt.
A miniszter, Csen Tö-ming mind az eljövendő hónapokra, mind a következő évre sok nehézséget jósolt. Az okok között továbbra is a korlátozott világpiaci keresletet és a működési költségek növekedését jelölte meg. Továbbá felhívta a figyelmet a növekvő kereskedelmi protekcionizmusra.
Az Európai Uniót, Kína legnagyobb kereskedelmi partnerét az export vonatkozásában októberben megelőzte az Egyesült Államok. Az utóbbiba irányuló kivitel 9,5 százalékkal bővült, értéke meghaladta a 31 milliárd dollárt, a kereskedelmi többlet 21,6 milliárd dollár volt.
Az EU-ba a statisztikai adatok szerint 5,8 százalékkal kevesebb árut értékesítettek, mint tavaly októberben, értékük 26,4 milliárd dollár volt. A kínai kereskedelmi többlet itt megközelíti a 11 milliárd dollárt.
Az országos statisztikai hivatal elnöke az adatok alapján azt mondta: Kína éves gazdasági növekedése el fogja érni a 7,5 százalékot, az infláció pedig nem sokkal 4 százalék alatt lesz.
A harmadik negyedévben a GDP növekedése 7,4 százalékra mérséklődött a második negyedévi 7,6 százalékról. Kína a tavalyi 9,2 százalékos növekedést követően és nyolc egymást követő év 8 százalék körüli terve után először csökkentette ez alá, 7,5 százalékra éves előirányzatát
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Trump elégedett: hadianyagok egész hegyét gyártja le az Egyesült Államok
7 órája
-
Így kerülhetik meg a hormuzi lélekvesztőt – erre locsol dollármilliárdokat az olajipar
7 órája
-
Tényleg egyeztet Brüsszel a magyar kormánnyal a napi egymillió eurós bírságról
8 órája
-
Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
8 órája
-
Rossz napok után korrigáltak a befektetők Budapesten
9 órája
-
Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
9 órája
-
Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
9 órája
- Megtörtént az átvilágítás, feljelentést tettek Varga Mihályék
- Vissza tud erősödni a forint a választások utáni mélypontról? Így kezd csütörtökön a hazai fizetőeszköz
- Felcsút lett a legfejlettebb magyar település
- Magyar Péter államosítaná a trafikokat, más miniszterek ezt ellenzik – ezek voltak a kormányfő bejelentései!
- Reagált az EU Magyar Péter mondataira: zajlik az egyeztetés a napi egymillió eurós bírságról
- Fontos feladatot kap Baka András, kiugróan magas lesz az augusztusi költségvetési hiány
- Jelentős befolyást szerzett a magyar állam a Molban
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Mégis begyorsulhat a vagyonvisszaszerzés? Magyar Péter vetett fel fontos dolgot 2026. augusztus 30. 15:02
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
Trump elégedett: hadianyagok egész hegyét gyártja le az Egyesült Államok
Saját felhasználásra készítik ezeket.
-
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35 -
Százmilliárd dollárt ért, ma már csak a negyedét: rosszul indult a Shein tőzsdei története2026. szeptember 2. 08:34 -
Kényszertörlés alatt Héder Barna cége, több tucat dolgozó várhat a pénzére2026. szeptember 1. 15:09
További hírek >
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont
2026. szeptember 3. 11:32
-
Határidőt szabott Orbán Anita Ukrajnának
2026. szeptember 3. 14:12
-
Újra itt a kínzó kérdés: mi lesz veled, forint?
2026. szeptember 3. 05:56
-
Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
2026. szeptember 3. 16:51





