3p

A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén. A betéti rendelkezésre állás kamatlába 2,0 százalék, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15 százalék, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába pedig 2,40 százalék marad továbbra is.

Az Európai Központi Bank előző, decemberi kamatdöntő ülésén sem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén, ugyancsak a piaci várakozásokkal összhangban.

Nem léptek
Nem léptek
Fotó: Depositphotos

Legutóbb tavaly júniusban, 25 bázisponttal csökkentette a három irányadó eurókamatot az EKB.

Az Európai Központi Bank a csütörtöki döntés indoklásában kiemelte: az aktualizált értékelése újra megerősíti, hogy az infláció középtávon várhatóan a 2 százalékos célján stabilizálódik.

Az EKB közleménye hangsúlyozta: a gazdaság reziliens maradt a kihívásokkal teli globális környezetben. Az alacsony munkanélküliség, a magánszektorbeli szilárd mérlegek, a védelmi és infrastrukturális állami kiadások fokozatos bevezetése, valamint a múltbéli kamatvágások támogató hatásai mind alátámasztják a növekedést. A kilátások ugyanakkor még mindig bizonytalanok, különösen a világkereskedelmi szabályozások folyamatos bizonytalansága és a geopolitikai feszültségek miatt – írták.

Az EKB közleménye rámutatott arra is, hogy a Kormányzótanácsnak eltökélt szándéka annak biztosítása, hogy az infláció középtávon a 2 százalékos célján stabilizálódjék. A megfelelő monetáris politikai alapállás meghatározásakor adatfüggő, értekezletről értekezletre való megközelítést követ. Nevezetesen a Kormányzótanács kamatdöntései azon fognak alapulni, hogy milyennek értékeli az inflációs kilátásokat és az azokat övező kockázatokat, figyelembe véve a beérkező gazdasági és pénzügyi adatokat, az inflációs alapfolyamat dinamikáját és a monetáris politikai transzmisszió erősségét.

A Kormányzótanács nem kötelezi el magát előre egy bizonyos kamatpálya mellett – hangsúlyozta közleményében az EKB.

Az eszközvásárlási programmal (APP) és a pandémiás vészhelyzeti vásárlási programmal (PEPP) kapcsolatban az EKB megjegyezte: az APP- és a PEPP-portfólió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

A Kormányzótanács megbízatásának keretén belül készen áll valamennyi eszközének a kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon a 2 százalékos célján stabilizálódjék, és hogy megőrizze a monetáris politikai transzmisszió zökkenőmentes működését. Emellett a transzmisszióvédelmi eszköz is rendelkezésre áll az olyan indokolatlan, rendezetlen piaci dinamika elhárításához, amely komolyan fenyegeti a monetáris politikának az euróövezet összes országában való transzmisszióját, lehetővé téve így a Kormányzótanácsnak, hogy árstabilitási megbízatását eredményesebben teljesítse – zárta közleményét az EKB.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG