3p
Merkel egy önállóbb német külpolitika mellett áll és síkraszáll a hadsereg masszív megerősítése mellett is. A német biztonságpolitikai agytrösztök is sürgetik Berlin politikájának kurzus-módosítását. A pánikba esett szociáldemokraták most a védelempolitikában jobbról támadják a konzervatívokat.
Angela Merkel (Kép forrása: EPA)

Bő három hét múlva itt vannak a német parlamenti választások, és Berlinben már minden megfigyelő Merkel következő koalíciós partnerét találgatja. A CDU/CSU jelenleg mintegy 38 százalékon áll, a szociáldemokrata SPD 22.5 százalékon, mindkét tömörülés 3 százalékkal alacsonyabban, mint 2013-ban. A frusztrált SPD nem hajlandó a következő ciklusban Merkel koalíciós partnere lenni, elég volt nekik abból, hogy a kancellár elmúlt 12 évéből nyolcban kisebbik koalíciós partnerként tevékenykedtek a kancellár árnyékában. A választóktól nem kapták meg az elismerést az olyan önálló szakpolitikai kezdeményezéseikért, mint a minimálbér és kontrollált lakbérek.

Önállóbb német külpolitika, Európával karöltve

Merkel új koalíciós partnerének tisztjéért négy párt is versenyez ma Németországban. A kisvárosi felső polgárság és a nagyvárosi yuppie-k pártjaként az FDP. A szélsőbaloldali underground és a mindenkiből kiábrándult, rendszerellenes alsó osztályok pártjaként a Die Linke. Az osztályokon átívelő rendszer- és idegenellenességet meglovagoló Alternatíva Németországnak (AfD). Valamint a nagyvárosi, környezettudatos, főleg morális és nem gazdasági szempontok alapján szavazó jómódú polgárság pártja, a Zöldek.

A kancellár egy hétvégi hosszabb interjújában határozottan kiállt egy önállóbb német külpolitika mellett és síkraszállt a hadsereg masszív megerősítése mellett is. Megismételte korábbi, híressé vált mondását, miszerint „Európának saját kezébe kell vennie sorsát”. Ezek alapján Európának egy „közös Afrika politikára”, „egy közös Szíria, Irak és Irán politikára” és egy „közös Oroszország és Kína politikára” van szüksége. Minden más „sértené Európa érdekeit”.

Ideges az SPD

A német biztonságpolitikai agytrösztök is sürgetik Berlin politikájának kurzus-módosítását. Példának okáért a Német Külügyi Társaság (DGAP) július végén jelentette meg 40 oldalas tanulmányát, a következő kormányzatnak javaslatokat téve a külpolitikai kihívásokra adandó válaszokról. A tanulmány olyan benyomást kelt, mintha egy használati utasítást olvasnánk Németország nagyhatalmi ambícióinak megvalósításához.

Káncz Csaba

Bár a legutóbbi Forsa felmérés szerint a német lakosság 55 százaléka elveti a magasabb védelmi kiadásokat, az SPD ezen a területen jobbról támadja Merkelt. A szociáldemokraták szerint a CDU/CSU költségvetési szűkítései miatt a hadsereg struktúrái kiüresedtek és az eszközei idejétmúltak lettek. A belügyi vonatkozásban is érdekes pálforduláson mentek át az SPD elvtársai: míg két éve a menekült- és migránsválság csúcspontján minden eszközzel ellenálltak egy racionálisabb bevándorlási politika kialakításának, most hirtelen 15 ezer új rendőrt követel a választási programjuk.

Az SPD nem véletlenül ennyire ideges és kapkodó. Alsó-Szászország szövetségi tartományban ugyanis három hete elvesztette a többségét az SPD-Zöldek vezette kormányzat, miután Elke Twesten Zöld képviselő átugrott a CDU-hoz. Ha az október 15-i előrehozott választásokat elveszti ebben a szövetségi államban az SPD-Zöld koalíció, akkor csak 2.5 millió német állampolgár marad vörös-zöld kormányzás alatt. A politikai dinamikát jól mutatja, hogy az év elején még 40 millión állt ez a szám.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG