2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Elhalasztotta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a K&H Bank Zrt. és a magyar állam perében hozott határozat kihirdetését.

A K&H Bank Zrt. magyar állam ellen indított forinthitel-szerződésekkel kapcsolatos perében csak március 26-án hirdetnek határozatot. Ezzel együtt az ítélőtábla elutasította a felperes pénzintézet kérelmét arra, hogy a bíróság az Európai Unió Bíróságánál előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezzen, valamint azt, hogy az Alkotmánybírósághoz (Ab) forduljon a 2014. évi 38-as törvény alkotmányellenessége miatt.

A K&H fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte és azt, hogy állapítsák meg: a forintalapú fogyasztói kölcsön-, hitel és lízingszerződéseiben alkalmazott szerződéses kikötések tisztességesek és ezért érvényesek.

Az alperes magyar állam képviselője az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, amely szerint a bank szerződéses feltételei tisztességtelenek.

A bank szerint az elsőfokú bíróság alaptalan elvárásokat támaszt, vannak olyan változások, amelyek matematikai módszerrel egyáltalán nem írhatók le. A szerződés csak annyit tartalmazhat, hogy ha a hitelező költségeit vagy kockázatát érintő jogszabályváltozás vagy jegybanki intézkedés következik be, akkor a pénzügyi szolgáltató jogosult azt arányosan áthárítani a fogyasztóra. Arány-, illetve mérőszám alkalmazása azonban nem lehetséges. Az elsőfokú bíróság követelményei azonosak az árazási elvekkel, amelyek tartalma azonban üzleti titkot képez.

A K&H kifogásolta azt is, hogy a Fővárosi Törvényszék öt elv érvényesülését nem is vizsgálta, kizárólag az átláthatósággal és a ténylegességgel foglalkozott. A bank sok esetben az indoklással sem értett egyet, mivel az elsőfokú bíróság többször azzal érvelt, hogy nem érvényesül az átláthatóság elve annak ellenére, hogy egyes kikötéseket azért kellett volna elutasítani, mert nem tartoznak a törvény hatálya alá.

Az alperes magyar állam képviselője ellenkérelmében hangsúlyozta, hogy az árazási elvek ugyan nem nyilvánosak, ám ez nem zárja ki azt, hogy az átláthatóság biztosítása érdekében a bank szerződéses kikötéseiben meghatározza az egyoldalú módosítás indokát, mértékét és módját.

Eközben nagyban folyik az elszámoltatás a devizahitelesek ügyében. Több bank új alkalmazottakat vesz fel zavartalan kiszolgálás miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 11:05
Hallerné Nagy Anikó elmondta: a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenséget nem is lehetett volna pontozni.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 10:33
Miskolc és Ózd térségét is összekötheti az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasúthálózat, amelynek tervezését bejelentette a közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG