2p
Vita volt az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő Fed legutóbbi ülésén arról, hogy miként fogalmazzák meg szándéknyilatkozatukban a hosszú távú célokat, és hogyan közöljék gazdasági várakozásaikat, illetve mit mondjanak a kamatemelési pályáról - derült ki a Fed októberi kamatdöntő ülésének szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.

Az amerikai jegybankrendszer szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve/Fed) kamatalakító testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) október 28-29-én tartott ülésén 9-1 arányban szavazták meg, hogy október végével megszüntetik a gazdaságösztönző céllal folytatott kötvényvásárlási program havi keretösszegének utolsó, 15 milliárd dolláros tételét.

Kamatemelés, de mikor?

A monetáris politikai szándéknyilatkozatban a Fed a korábban megszokott megfogalmazásban az alacsonykamat-politika folytatása mellett kötelezte el magát "huzamos időre". Jelezte ugyanakkor, hogy a gazdasági célok elérésének függvényében a szigorítás akár korábban, de később is elkezdődhet.

A kamatemelések megkezdését a Fed eddigi jelzései alapján 2015 közepére kalkulálták a piacok.

A kamatok huzamos ideig történő alacsonyan tartásáról szóló, már hosszú ideje alkalmazott fordulatról éles vita folyt. A kifejezés elhagyását többen ellenezték arra hivatkozva, hogy hiányát a monetáris politikai jelentős módosulásaként értelmezhetnék a piaci szereplők, ami a piaci feltételek nem kívánt szigorodásához vezetne. 

A résztvevők többsége végül egyetértett abban, hogy a jelenlegi konszenzusos szándéknyilatkozat jól működik kommunikációs eszközként.

Mit akarnak?

A Fed egyik fő célja éves szinten a 2 százalékos infláció. Többen igyekeztek elérni, hogy új nyelvezetet alkalmazzanak, miszerint a Fed elkötelezett a túl alacsony infláció elleni küzdelem mellett. Mások azt szorgalmazták, hogy a pénzügyi stabilitás célját is foglalják bele a szándéknyilatkozatba, de aztán úgy döntöttek, hogy ez a téma túl bonyolult ahhoz, hogy gyors döntésre jussanak. 

Többen azt vetették fel, hogy a Fednek meg kellene vizsgálnia egy konszenzusos gazdasági előrejelzés kidolgozásának lehetőségét, amelyet néhány éve kipróbáltak, de végül elutasítottak. A Fed jelenleg egyéni előrejelzéseket ad ki, ezekből viszont a befektetők nem tudják kikövetkeztetni a FOMC álláspontját. 

A FOMC legközelebb december közepén ülésezik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump autóvámja miatt még távolabbra került a magyar kilábalás
Sasvári Péter | 2025. június 1. 06:01
Szinte kibírhatatlannak nevezte a Donald Trump által kivetett autóvámokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Magyar Levente szerint ugyanis az Egyesült Államok által az európai autóimportra kivetett vámok Magyarországot is határozottan rosszul érintenék. De miért nem tud különalkut kötni a „dealeket” kedvelő Trumppal a számára legszimpatikusabb magyar kormány? És merre van előre az érintett magyar iparágaknak, egyáltalán, a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok számára?     
Makro / Külgazdaság Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 12:41
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből. Ennek ellenére a tőkehelyzet javult valamelyest a forint év végi gyengülése miatt, így „csak” közel 1700 milliárd forint mínuszban van a saját tőke.
Makro / Külgazdaság Meghalt az abortusztabletta feltalálója
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 10:46
98 éves korában elhunyt a francia tudós, aki feltalálta az abortusztablettát.
Makro / Külgazdaság Friss jelentés: 1 milliárd eurónál is több uniós forrás ment el diszkriminatív projektekre
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:59
Hat ország példái közé tartozik a romák szegregált lakhatása és a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok létesítése is.
Makro / Külgazdaság 250 millió méh szabadult ki egy felborult kamionból
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:29
Az amerikai Washington államban a hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy vigyázzanak a méhrajokkal. 
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG