1p
Olli Rehn biztos két év haladékot adna Athénnak, hogy teljesítse a hitelezői által szabott makrogazdasági feltételt, hogy az államháztartás elsődleges hiányát 4,5 százalék alá szorítja.

A biztos azt is bejelentette, hogy a Görögországnak szánt mentőcsomag következő, június óta halasztott 31,5 milliárd eurós részéről legkésőbb novemberig döntés születik, de a kifizetés előtt Athénnak a következő hetekben törvénybe kell iktatnia és végre kell hajtania azt a 89 intézkedést, amelyről még a tavasszal állapodott meg a hitelező trojkával, az Európai Bizottsággal, az Európai Központi Bankkal és a Nemzetközi Valutalappal. Az intézkedések között olyan strukturális átalakítások is szerepelnek, amelyek gyors megvalósítása nehézséget okozhat a görög kormány számára.

Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurogroup vezetője tegnap azt mondta, hogy Görögországnak a jövő heti uniós csúcsig bezárólag meg kell mutatnia elkötelezettségét a reformok mellett. Közben egy év óta a legalacsonyabb szintre csökkent 6 hónapos kincstárjegyet hozama. 1,3 milliárd euró értékű papírt dobtak piacra és a jövő áprilisban lejáró adósságpapír átlagos hozama 4,46 százalékra mérséklődött az előző, még szeptember elején tartott árverésen kialakult 4,54 százalékról.

Az ötödik éve recesszióban lévő Görögország két éve nem ad el hosszabb futamidejű adósságpapírokat, mivel a kötvények hozama rekordmagasságot ért el. Az állampapírpiacon ezért csak legfeljebb egyéves lejáratú kincstárjegyeket értékesítenek. A görög GDP 6,2 százalékkal esett a második negyedévben a múlt év hasonló időszakához képest. Az első negyedévben pedig 6,5 százalékkal csökkent a GDP.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG