3p
Mégsem lesz internetadó, visszavonja a kormány a javaslatot – Újra tárgyalja a bíróság a takarékok integrációját – Drágább lett a gázolaj

Visszavonja a kormány az internetadót. Orbán Viktor szokásos reggeli rádióinterjújában azt mondta: nincs meg a közös alap, ezért nem lehet bevezetni az internetadót. A kormányfő szerint a terv más volt, ám az adó félrecsúszott: a kormány a távközlési adót szerette volna kiterjeszteni, de a polgárok internetadót láttak benne. A miniszterelnök úgy fogalmazott: azt látni kell, hogy ha eltérő a polgárok és a kormány véleménye, akkor ésszerű keretekben ezt meg kell vitatni. A két hete  bejelentett internetadó hatalmas felháborodást váltott ki, tízezrek tüntettek országszerte. Lapinformáció szerint az internetezés megadóztatását maga a kormányfő találta ki.

Kedvezően hatott a BUX indexre a kormányfő reggeli bejelentése az internetadó visszavonásáról. A Telekom 4 százalék fölötti pluszban nyitott. A Richter árfolyama attól függ, hogy az orosz kamatdöntő ülés mit határoz. Ha a rubel tovább gyengül, az negatívan hat a Richter árfolyamára. Az OTP árfolyama várhatóan nő, miután kiderült, hogy a bank megvesz egy lengyel kisbankot. A Mol vélhetően ma sem mozdul el a hosszú idő óta tartó 11 500 forint körüli szintről.

Folytatódik annak az áprilisban felfüggesztett pernek a tárgyalása, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítése címén. Az OTSZ keresetében azt állította, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló tavaly elfogadott törvényből káruk származott. Az ügyben Alkotmánybírósághoz is fordultak, onnan került vissza az ügy ismét a bírósághoz.

Augusztusban az export volumene 1,7%-kal csökkent, az importé 3,9%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az év első nyolc hónapját egyben nézve 7-8 százalékos a bővülés tavalyhoz képest. A visszaesés oka az autógyárak hosszabb-rövidebb nyári leállása.

Szeptemberben az ipari termelői árak átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Az átlaghoz viszonyítva jelentősen nőt­tek a bányászat, a gépipar termelői árai, míg a vegyi anyagok gyártása visszaesett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a Privátbankárral.

2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol, a 95-ös benziné nem változott. Az emeléssel a gázolaj átlagára 401-402 forintra nőtt, a 95-ös benziné 382-383 forint maradt.
A Mol legutóbb szerdán változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin árát 3 forinttal csökkentette, a gázolaj ára nem változott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG