2p
Ha nem a Fidesz nyeri a választásokat, menekültekre megy el a pénz, nem a gazdaságba - állítja a kormányfő. Majd átadott egy gyárat.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a műanyag termékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó Ongropack Kft. szirmabesenyői gyárának avatásán 2018. március 27-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ha Magyarország elhibázza a döntést az április 8-ai választáson, és a nyugat-európai irányba kanyarodik a bevándorláspolitika, akkor a magyar gazdaság fejlődése megáll - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szirmabesenyőn, a PVC műanyag termékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó Ongropack Kft. telephelyberuházási projektjének avatóünnepségén.

Ki nem találod, mi jut Orbán eszébe a 8-as főútról >>>

A kormányfő szerint ha azok kerülnek kormányra, akik Magyarországot bevándorlóországgá alakítanák, akkor az összes meglévő gazdasági erőforrás a bevándorlóország felépítésére megy majd.

"Akkor nem lesznek milliárdok, sőt százmilliók sem, sőt tízmilliók sem, amit magyar vállalkozások rendelkezésére tudnánk bocsátani, hogy abból magyarok ezreinek és tízezreinek munkahelyeket tudjanak teremteni" - mondta Orbán Viktor.

Mégis mi ez a hír a Privátbankáron?

A 2018-as választási kampányban megpróbáljuk összegyűjteni a politikai pártok összes választási ígéretét. Itt van a többi >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rossz hírt közölt három Magyarországon is népszerű autómárka
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 14:35
Csökkentek az eladások.
Makro / Külgazdaság Kínában ennek az adatnak örülnek
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 13:59
Szépen híznak a legnagyobb cégek.
Makro / Külgazdaság Új korszak nyílik jövőre az autópiacon, a mentőövbe Magyarország is belekapaszkodna
Imre Lőrinc | 2025. december 26. 07:41
Ha nem is oldódik meg minden problémája, de fellélegezhet, időt nyer a kontinens autóipara – reagált az év egyik legfontosabb, európai uniós gazdasági döntésére a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke a Privátbankárnak. Gablini Gábor szerint a németeknek részben vissza kell térniük Kínából, aminek Magyarország is a nyertese lehet. 
Makro / Külgazdaság Hatnak a szankciók: Oroszország évekkel elhalasztja LNG termelési célját
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 17:01
Oroszország „több évvel” elhalasztotta azt a tervét, hogy elérje az évi 100 millió tonnás cseppfolyósított földgáztermelést – mondta csütörtökön az állami televíziónak Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes, a nyugati szankciók energiaiparra gyakorolt hatására hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Oroszország negyedével növelheti idei vezetékes gázkivitelét Kínába, de ez nem elég
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 16:01
Moszkva fokozza ázsiai értékesítéseit, és erősíti kapcsolatait a világ legnagyobb energiafogyasztójával – mondta egy, az adatokra rálátással rendelkező forrás.
Makro / Külgazdaság Kifullad Putyin medvéje?
Privátbankár.hu | 2025. december 25. 14:50
Csökkent az orosz ipari termelés novemberben éves szinten, miközben az elemzők sokkal többre számítottak.
Makro / Külgazdaság A hideg polgárháborútól az állítólagos Tisza-csomagig – az idei Klasszis Klub Live-ok legnézettebb adásai
Csabai Károly | 2025. december 25. 07:37
23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.
Makro / Külgazdaság Trump már megkapta a karácsonyi ajándékát
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 13:17
A vártnál jóval nagyobb mértékben bővült az Egyesült Államok gazdasága 2025. harmadik negyedévében.
Makro / Külgazdaság Megint szívhatják a fogukat a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:58
Jelentősen szigorodnak a nehéz tehergépkocsik közlekedésére vonatkozó szabályok.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Magyarország egy „hanyatló unió” tagja
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 11:27
Többek között ezt jelentette ki a kormányfő a Magyar Nemzetnek adott ünnepi interjújában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG