3p
A miniszterelnök szerint ilyet nem kérhet az EU.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök felszólal az Európai Parlament plenáris ülésén Brüsszelben 2017. április 26-án. Mellette Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (b). MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Nem könyöradomány, amit Magyarország kap az Európai Uniótól, a kohéziós politikával minden tagország jól jár, így nem kérhetik tőlünk, hogy "fogjuk be a szánkat" - mondta viszontválaszában Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén. További részleteket itt talál >>>>

A kormányfő kiemelte, hogy a nettó befizető tagállamok is haszonélvezői a kohéziós politikának.

"Mi lebontottuk a vámokat, a piacainkat megnyitottuk, és lehetővé tettük a tőke szabad áramlását, miközben olyan szegények voltunk a kommunizmus után, olyan tőkehiányosak, mint a templom egere" - mondta.

"Nem kérhetik tőlünk, tisztelt képviselő urak és hölgyek, hogy fogjuk be a szánkat, és nem beszélhetnek velünk úgy, mint ha önök ajándékot adnának nekünk, és mi az önök megvásárolt lekötelezettjei lennének" - jelentette ki Orbán.

Így látta Orbán a vitát

A plenáris ülés után Orbán nemzetközi sajtótájékoztatót tartott. Itt elmondta: Magyarország saját erőforrásaiból, bevándorlás nélkül ad választ az európai demográfiai válság kihívására.

Orbán szerint a vita középpontjában a bevándorlás állt és a többi kérdés ehhez kapcsolódott. Egyes EP-képviselők szerint a migráció jó válasz a kihívásokra és ezért azt az Európai Unió szintjén kell kezelni, nem csak az emberi jogok miatt, hanem azért is, mert az jó az EU-nak.

Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékot tart az Európai Parlament plenáris ülése után Brüsszelben (Kép forrása: MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs)

A magyar kormány és a magyar társadalom úgy gondolja, hogy a munkaerő- és népesedési kérdéseket saját erőforrásokból meg tudja oldani. Magyarország ezért a bruttó hazai termék egy jelentős részét költi családtámogatási intézkedésekre és a saját erőforrásaiból, bevándorlás nélkül jó választ tud adni a demográfiai kihívásokra - jelentette ki Orbán Viktor.

Nem akarunk kilépni

Orbán szerint irracionális az elszigetelődést politikája Európában, Magyarország nem kíván elmenni a "szabadság földjéről", ugyanis a magyarok többsége úgy gondolja, hogy az európai uniós tagság helyes.

A miniszterelnök hangsúlyozta, ameddig csak lehet, egyben kell tartani az európai közösséget a migráció okozta nehéz helyzetben is. Orbán Viktor elmondta, Magyarországnak, ugyanúgy, mint minden tagállamnak, ragaszkodnia kell az európai joghoz. Magyarország számára elfogadható az Európai Bizottság álláspontja és a vitás kérdések rendezése érdekében ki fogja használni a Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke által a szerdai vita alkalmával felajánlott lehetőségeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG