1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kormánypárt elnökségi ülése után keményen beszólt Brüsszelnek, majd a kormányszóvivő elárulta, megteszünk mindent, hogy elégedett legyen velünk a Bizottság. Jöhet a Varga-csomagocska, a miniszter korábban azt mondta, saját hatáskörben elintézhető egy kisebb kiigazítás.

A kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - közölte a kormányszóvivő.

Meg akarunk felelni Brüsszelnek



Ez sem lesz megszorítás - mondja Giró-Szász

A kormányfő is részt vett a Fidesz csütörtöki elnökségi ülésén, amelyen az Európai Unió által javasolt, a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos lépéseket tárgyalták meg - tájékoztatott Giró-Szász András, közölve, hogy a miniszterelnök, egyetértve az elnökség többi tagjával, elfogadhatatlannak tartja azokat a költségvetést érintő lépéseket, amelyeket az Európai Unió bizottsága preferál.

A magyar kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethetetlenek azok a lépések, amelyeket az unió nyomására több EU-tagállamban végrehajtottak - hangsúlyozta a szóvivő, egyértelművé téve, hogy a magyar kabinet nem hajlandó olyan intézkedésekre, amelyek az eddigi közteherviselés politikáját felborítva a nyugdíjasokra, valamint a bérből és fizetésből élőkre raknának terheket.

9 éve várjuk ezt

Az adósság nyomában: miért nőtt meg és miért nem csökken?
Az adósságráta növekedését 2006-ig a túlságosan nagyvonalú költségvetés, utána elsősorban a lanyhuló gazdasági teljesítmény okozta. A nyugdíjvagyonnal ellensúlyozni lehetett az átmenetileg fellazuló költségvetést, a forintgyengülés hatását és a gazdasági növekedés megtorpanását. Amíg azonban nincs érdemi GDP-növekedés, addig aligha csökken számottevően a magyar államadósság. Részletek >>>

Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, Varga Mihály azt mondta, az EU elvárásai miatt megszorítások nem lesznek, de a kormány "saját hatáskörben" képes olyan lépéseket tenni, melyekkel biztosítható, hogy a jövő évi hiány is 3 százalék alatt maradjon. A mostani felkérés azt is jelezheti, hogy ennél többre van szükség, hiába építettek hatalmas tartalékokat az idei büdzsébe. A kiigazítás mértéke azonban így is jócskán elmaradhat a Matolcsy-csomagok méretétől, nagyjából 70-80 milliárdot kell találnia Vargának.

A mai elnökségi ülés után a miniszterelnök felkérte a nemzetgazdasági minisztert, dolgozzon ki a kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépéseket, hogy Magyarország a második félév végén kilenc év után végre kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, és "ezzel véglegesen maga mögött tudja a nyolc év szocialista kormányzás államháztartásra gyakorolt negatív hatásait" - közölte Giró-Szász András.



Keménykedünk: nem fogjuk megcsinálni, amire Brüsszel nem is kért minket!

Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a kormánypárt elnökségének rendkívüli ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz elnöksége arra kérte a kormányt, uniós tárgyalásai során ne engedjen a brüsszeli nyomásnak. Szavai szerint az Európai Unió visszaél a hatalmával. A megbeszélésen rögzítették azokat a területeket, amelyek módosításába vagy visszavonásába semmiképpen nem egyezik bele a magyar kabinet. Szó sem lehet a rezsicsökkentés visszavonásáról, a magánszemélyek és a kis- és középvállalkozások adóterheinek növeléséről, a nyugdíjak megadóztatásáról, a nyugdíjemelés eltörléséről, a családtámogatások csökkentéséről és a gyermekek utáni adókedvezmények felülvizsgálatáról sem - sorolta Rogán Antal, hozzáfűzve, hogy a magyar kormányoldal kitart a munkahelyvédelmi akcióterv intézkedései mellett is.

Az Európai Bizottság nemrég tette közzé tavaszi prognózisát, ebben amúgy egyetlen ajánlást vagy elvárást sem fogalmazott meg Magyarországgal szemben azon kívül, hogy hosszú távon biztosítsa, a hiány 3 százalék alatt marad. A Bizottság legfrissebb prognózisában annyit írt, hogy újabb lépések nélkül nem valószínű, hogy tartható a jövő évi deficitcél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG