5p

Az orosz Ural-minőségű olaj tengeri exportjának több, mint 70 százalékát már India veszi át, átlagosan 13 dolláros hordónkénti árengedménnyel. Indiát bírálják nyugati szövetségesei, de az továbbra is kétkulacsos politikát játszik Ukrajnával szemben, hangsúlyozva saját „stratégiai semlegességét”. Káncz Csaba jegyzete.

2018-ban India 5,4 milliárd dollárért megvásárolta az orosz S-400 Triumf légvédelmi rendszert, amelyet Oroszország öt szállításban ígért. India Oroszországra támaszkodik a Szuhoj Szu-30MKI és MiG-29 vadászrepülőgépeinek pótalkatrészeivel és egyéb támogatásaival kapcsolatban is, amelyek az indiai légierő alappillérei. 

Márciusban azonban az Indiai Légierő elismerte az indiai parlament előtt: Moszkva arról tájékoztatta, hogy nem tudja teljesíteni szerződéseit ukrajnai katonai szükségletei miatt. Valóban, az indiai hadsereg már olyan sajátos hiányokat szenved, amelyeket Oroszország nem tud kezelni, különösen a gázturbinák és a sugárhajtóművek tekintetében.

India kétkulacsos politikát játszik. Fotó: Depositphotos
India kétkulacsos politikát játszik. Fotó: Depositphotos

Csak papíron hűek a QUAD-hoz

Emine Dzhaparova ukrán külügyminiszter-helyettes április 10-én - első hivatalos indiai látogatásán, amióta Moszkva lerohanta Ukrajnát -, sürgette az indiai kormányt, hogy diverzifikálja energia- és katonai erőforrásait. „Úgy gondoljuk, hogy kulcsfontosságú az erőforrások diverzifikálása, nem csak az energia, hanem a katonai erőforrások is, mert hazámban azt látjuk, hogy amikor Oroszországtól függ valaki, azt megzsarolják” – mondta Dzaparova.

Bár India tagja a Négyoldalú Biztonsági Párbeszédnek – vagyis a QUAD-nak, az Egyesült Államokkal, Japánnal és Ausztráliával együtt –, ennek ellenére még mindig nem ítélte el nyíltan Oroszország ukrajnai invázióját. A háború kitörése után Újdelhi továbbra is kedvezményes áron vásárolja az orosz olajat. Ennek eredményeként India az ukrajnai háború egyik legnagyobb haszonélvezője lett, mivel lehetővé tette Újdelhi számára, hogy egy hátsó kapun lépjen be az európai piacra, és kedvezményes áron értékesítse a megvásárolt orosz olajat.

India nagyot szakít

India egyre több olcsó orosz olajat vásárol, azt üzemanyaggá finomítja és utána exportálja Európába.

Idén India már napi 70 –75 ezer hordó repülőgép-üzemanyagot exportált Európába.

Az ukrajnai háború előtt az orosz olaj az indiai olajimport mindössze 0,2 százalékát tette ki - ez az arány azonban 2022 áprilisára 10 százalékra emelkedett. A múlt hónapban az orosz Ural-minőségű olaj tengeri exportjának több, mint 70 százalékát már India vette át, átlagosan 13 dolláros hordónkénti árengedménnyel vásárolva a készleteket.

Április 3. és 7. között egy orosz üzleti delegáció „többszektorális üzleti küldetésben” járt Indiában, és egy rubel-rúpia kereskedelmi mechanizmusról tárgyalt az indiai hatóságokkal a nyugati szankciók megkerülése és a kétoldalú kereskedelem fellendítése érdekében. Denis Alipov indiai orosz nagykövet április 5-én Újdelhiben az India-Oroszország Üzleti Fórumon felszólalva Moszkva elismerését fejezte ki Újdelhinek az ukrajnai válság „mélyebb megértése” miatt.

Ebben India a Nyugathoz fűződő kapcsolata rovására védi saját érdekeit. Az amerikai dollár a kínai jüan és az orosz rubel ellen folyó valutaháború miatt India olyan intézkedésekről tárgyal, amelyek megerősítenék a dollár mindkét rivális valutáját. Újdelhi kínai jüanban fizet az Oroszországgal folytatott kereskedelmében egy olyan időszakban, amikor Peking kihívás elé állítja az Egyesült Államok globális dominanciáját.

Ezenkívül az indiai vállalatok kínai jüanban fizetnek más nemzetközi kereskedelemért is. Például India vezető cementgyártója, az UltraTech Cement jüannal fizetett az orosz szénrakományokért.

A Nyugat tehetetlen

Indiát bírálják nyugati szövetségesei a QUAD-ban, de továbbra is kétkulacsos politikát játszik Ukrajnával szemben, hangosan kiemelve saját „stratégiai semlegességének” mantráját. Washington élesen kritizálja Újdelhit az Oroszország ukrajnai agressziójára adott ingatag válasza miatt, és még szankciókkal is megfenyegette Újdelhit azért, mert olajat és fegyvereket vásárol Oroszországtól.

Bob Menendez, a Szenátus külügyi bizottságának elnöke, bírálta India álláspontját az ukrajnai háborúval kapcsolatban, kijelentve: „Elmennek olajat vásárolni Oroszországtól. Megveszik az S-400-ast [rakétaelhárító rendszer]. Tartózkodnak az Egyesült Nemzetek Szervezetében [az Oroszországot kritizáló szavazatokról]. … De ők a QUAD tagjai. Tehát bizonyos pontokon az általunk globálisan elküldött üzenetek következetlenek. Amikor azt mondjuk, hogy zaklatottak és csalódottak vagyunk, akkor még nagyon visszafogottan fogalmazunk”.

Míg a Nyugatot zavarja, hogy India mindkét oldalon játszik, ez a megközelítés bőséges haszonnal jár az indiai gazdaság számára - és a Kreml tudja ezt. 2022 februárjában Putyin okosan kijátszotta a „pakisztáni kártyát”, hogy nyomást gyakoroljon Indiára, amikor meghívta Moszkvába Imran Khan akkori pakisztáni miniszterelnököt. A látogatás során az orosz elnök felzaklatta Újdelhit azzal, hogy elmélyítette Oroszország románcát India regionális riválisával.

Úgy tűnik azonban, hogy stratégiája bevált, mivel India nemcsak tartózkodott attól, hogy elítélje Oroszország ukrajnai invázióját, hanem inkább kihasználta a konfliktusból adódó lehetőségeket, és az ukrajnai háború jelentős haszonélvezője lett – egyben meggyengítve a QUAD integritását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG