Putyin így bújik ki a Nyugat szorításából

Oroszország inváziója a hatalmas ország Nyugattól való csaknem teljeskörű politikai és gazdasági eltávolodáshoz vezetett. Ez arra kényszerítette Moszkvát, hogy fokozza külpolitikai irányváltását, amely változást az új Külpolitikai Koncepció múlt havi publikációja vázolt fel.

A dokumentum úgy ábrázolja az Egyesült Államokat és nyugati partnereit, mint akik egy „új típusú hibrid háborút folytatnak… amelynek célja Oroszország minden lehetséges módon meggyengítése”. Ennek következtében Moszkva a „konstruktív” kapcsolatok máshol történő kiterjesztésére törekszik, kihasználva a többpólusú globális helyzetet. Röviden: Oroszország nem számít korai javulásra a Nyugathoz fűződő kapcsolataiban, ezért aktívan udvarol új partnereknek, hogy elkerülje a politikai és gazdasági elszigetelődést.

A pekingi tengely

Oroszország mindenekelőtt közelebb húzódott Kínához, „átfogó partnerséget és stratégiai együttműködést” alakítva ki. Oroszország és Kína logikus partnerei egymásnak, osztoznak politikai hovatartozásukban, miközben gazdaságaik komplementerek és világképük konvergál.

De Oroszországnak a Nyugattal való összeütközése stratégiailag is sürgőssé tette a Pekinggel való szorosabb kapcsolatokat. Moszkvának szüksége van Peking politikai támogatására - nem utolsósorban a multilaterális fórumokon -, miközben Kína alternatív piacot biztosít az orosz szénhidrogéneknek és nyersanyagoknak, valamint egyben a kritikus termékek forrása.

Kína érdeke, hogy a jelenlegi orosz rezsim - alárendelt partnereként - fennmaradjon, de annak virágzása már nem feltétlenül. Peking számára Moszkva hasonló gondolkodású partner, aki osztozik az USA elsőbbségével szembeni ellenszenvében, a nemzetközi rend átdolgozására irányuló vágyában, és amely szintén neheztelj az Amerika és szövetségesei által érzékelt „körbekerítés” miatt.

Mégis egyre egyenlőtlenebb kapcsolatról van szó, amelyben Peking a domináns partner. Moszkva tudja ezt, és valószínűleg neheztel is rá – de nincs más választása.

Kína politikailag támogatja Oroszországot Ukrajnával szemben és nem akarja, hogy Moszkva vereséget szenvedjen. Peking ugyanakkor tisztában van vele, hogy a háború elvonja az USA és Európa figyelmét és erőforrásait az indo-csendes-óceáni térségről, miközben növeli Kína befolyását Oroszországgal szemben – többek között a kedvezményes olajhoz és gázhoz való hozzáférés révén.

Az indiai kapcsolat

Oroszország „kiváltságos stratégiai partnerséget” ápol Indiával. A kapcsolatnak erős történelmi gyökerei vannak, amelyek az el nem kötelezett India és a Szovjetunió közös gyarmattartó-ellenes érzelmeire nyúlnak vissza. India óvatosan kerüli, hogy az orosz-ukrán háborúban színt valljon.

Moszkva sokáig Újdelhi fő fegyverszállítója volt. Miközben India fegyverforrásai egyre diverzifikáltabbak, továbbra is szüksége van orosz logisztikai támogatásra, hogy működtesse meglévő fegyverkészletét. India jelentős olajimportőr, és a gyors gazdasági növekedés növeli a keresletet. Az elmúlt évben India 22-szeresére (!) növelte a leszállított áru orosz olaj vásárlását.

India az Oroszországgal fenntartott szoros, stabil kapcsolatokat stratégiai biztosítékként is kezeli Kínával, fő riválisával szemben. Annál is inkább, mivel India óvatosan szemléli Moszkva és Peking közötti erősödő kapcsolatot, ami arra készteti Újdelhit, hogy erősítse kapcsolatait az USA-val, Japánnal és Ausztráliával is.

A török kapcsolat

Moszkva és Ankara kapcsolatai jelenleg összetettek, de pragmatikusak. Ankarának jó kapcsolatokra van szüksége Moszkvával, hogy elérje a stratégiai autonómiáját, egyensúlyt teremtsen a kulcsfontosságú nagyhatalmi kapcsolatok között, és kihasználja saját súlyát és stratégiai elhelyezkedését a regionális befolyásának gyakorlásához. Ambícióik azonban súrlódási pontokat produkálhatnak: Szíriában, Líbiában és a Dél-Kaukázusban a szembenálló feleket támogatták, míg Közép-Ázsiában riválisok.

A kétoldalú kereskedelem meredeken nőtt az elmúlt évben. Több orosz turista és szénhidrogén-import erősítette a rogyadozó török ​​gazdaságot, miközben enyhítette az Oroszországra nehezedő szankciókat. A feszültségek ellenére a két ország hatékonyan kezelte kapcsolatát, és ahol lehet, együttműködnek egymással.

A perzsa szál

Akárcsak Törökország esetében, Oroszország több évszázados kapcsolata Iránnal bonyolult, gyakran keserű. Egyelőre a Nyugattal közös pária státuszuk összehozta őket – de ez nem nevezhető  bizalmi kapcsolatnak. Oroszország számára Irán jelenleg a katonai felszerelések - különösen a drónok - kulcsfontosságú forrása. Moszkva egyben tanul Teheránnak a nyugati szankciók feletti eligazodásban és kijátszásában szerzett hosszú tapasztalatából.

Eközben Irán orosz technológiát keres, beleértve a modern vadászgépeket és légvédelmi rendszereket. Moszkva is hasznos politikai fedezetet nyújthat Teheránnak, különösen az ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Kapcsolatuk azonban továbbra is óvatos marad. Oroszország például nem örülne annak, hogy közeli szomszédja teljes értékű nukleáris fegyverkezési képességet szerezne, hiszen  Oroszországnak egyensúlyt kell teremtenie a térség többi fontos kapcsolatában.

A rijádi kártya

A szovjet időkben ellenséges kétoldalú kapcsolat azóta jelentősen javult. Ezt Szalmán király 2017-es moszkvai látogatása szimbolizálta, de Mohammed bin Szalmán herceg de facto vezetése alatt tovább erősödött. Kapcsolatuk alapvetően a világ olajpiacának irányításában való közös érdekükön alapul. A két állam a világ olajkitermelésének mintegy negyedét adja, és szorosan együttműködnek az OPEC-plusz részeként.

A Globális Dél horizontja

Oroszország eközben eredményesen bővítette kapcsolatait a Globális Déllel, különösen Afrikában, előmozdítva politikai és gazdasági érdekeit. Kihasználja a nyugati államokkal szembeni növekvő elégedetlenséget és azt a kiábrándultságot, hogy a fennálló nemzetközi rend nem hozott eleget a fejlődő államok számára, ideértve az adósságkönnyítést, a világjárvány elleni segélyt és az éghajlatváltozás elleni küzdelmet.

Mi a közös szál Oroszország kétoldalú diplomáciai kapcsolataiban? Moszkva érdekeken alapuló kapcsolatokra összpontosít, amelyeket gyakran szűk körben határoznak meg. Irán és Szaúd-Arábia jó példa erre.

Moszkva a kétoldalú kapcsolatokat teljesen pragmatikusan és tranzakciós módon tagolja szét – ott együttműködik, ahol ez kölcsönösen előnyös, de egyébként kikerüli a nézeteltéréseket.

Az értékek a gyakorlatban nem szerepelnek Moszkva külpolitikai számításaiban: ez egy kőkemény pragmatista megközelítés - és ez idáig működik.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)