3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 

Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 3 025,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ez az egész éves várható pénzforgalmi hiány (4 774,0 milliárd forint) 63,4 százaléka, ami azt jelenti, hogy az időarányosnál (66,6 százalék) kedvezőbb az éves hiány eddigi teljesülése.

A központi alrendszer hiányán belül a központi költségvetés 3 012,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 109,8 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 122,6 milliárd forintos hiányt mutattak.

Nőttek az adóbevételek

Az előző év azonos időszakához viszonyítva a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 8,7 százalékkal magasabban alakultak. Ezen belül a fogyasztáshoz kapcsolódó adók esetében megközelítőleg 10 százalékos növekedés történt.

Kamatkiadásokra augusztus végéig 2 928,3 milliárd forint került kifizetésre, ami 514,5 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakához képest. Ezt egyes lejáratok eltérő kamatfizetési időpontja, valamint az államadósság eltérő szerkezete okozza.

Az állami közlekedési és közüzemi szolgáltatásokra fordított, összesen 1 654,5 milliárd forint kifizetés 172,8 milliárd forinttal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Meghaladták a tavalyi összeget a nyugellátásokra és gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadások is. Augusztus végéig – a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 4 954,6 milliárd forint, míg gyógyító-megelőző ellátásokra 1 969,5 milliárd forint kifizetése történt meg.

Augusztusban, egy hónap alatt, a központi alrendszer 239,1 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 414,3 milliárd forintos hiánnyal.

Jönnek a pénzek Brüsszelből

Ebben a hónapban a költségvetés uniós programokhoz kapcsolódó bevételei 311,3 milliárd forinttal, 436,8 milliárd forintra emelkedtek. Ez legnagyobb részt annak köszönhető, hogy az Európai Bizottság átutalta a pedagógusbér-emelés kapcsán kitűzött mérföldkövek teljesítéséhez kapcsolódó, mintegy 587 millió eurónyi forrást, valamint visszatérítette a KAP Stratégiai Terv vidékfejlesztési intézkedések 2025. II. negyedévi kiadásainak uniós részét (131 millió euró). 

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra, ami meghaladja a GDP 1,1 százalékát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meddig tarthatnak az árstopok?
Herman Bernadett | 2026. március 16. 19:23
Az infláció már alacsony, az árstopok kivezetése mégsincs napirenden, hiába panaszkodnak az érintett kereskedők, hogy fenntarthatatlan a helyzet – erről is beszélt a Trend FM hétfői adásában Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa. 
Makro / Külgazdaság Levelet írt a magyar miniszter – új fronton ütközhet az EU-val a kormány
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 19:01
Az agráriumot érinti a magyar kérés.
Makro / Külgazdaság Még egy országot kiüthet az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:27
Az üzemanyagválságra készülnek.
Makro / Külgazdaság Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:42
Új vezetéket húznak fel a két ország közt.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a jövő a Hormuzi-szorosban?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:50
Egy hajót átengedtek.
Makro / Külgazdaság Semjén Zsolt alapítványát alaposan leminősítette az ÁSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:06
A számvevőszék elemzői hiába keresték a gazdálkodási adatokat a miniszterelnök-helyettes által elnökölt alapítványnál.
Makro / Külgazdaság Mit mond Jaksity György Trumpról, a világgazdaságról, a dollárról és a forintról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:29
A Klasszis Klub Live következő, március 24-én 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásának vendége ezúttal a Concorde Értékpapír Zrt. közgazdász végzettségű alapítója, elnöke, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke lesz. Szokás szerint azonban nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Romlik a helyzet: Japán is elszánta magát, bevetik a stratégiai eszközt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 10:32
Az Irán ellen indított háború újabb baljós következménye.
Makro / Külgazdaság Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:54
Évek óta alig változik a kiemelt statisztikai ráta.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: dollármilliárdokkal tömi Putyin zsebét az újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:02
Szerinte még mindig csak színlel az oroszok első embere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG