6p

Júniusban arról kérdezte a tanárokat a Pedagógusok Demokratikus Szövetsége, hogy a digitális oktatás hogyan vizsgázott, most pedig arról állítottak össze kérdőívet, milyen körülmények között végzik nap mint nap a járvány durva második hullámában a munkájukat? Meredek válaszok érkeztek.

A júniusi felmérésből az derült ki, hogy négy pedagógus kivételével mintegy ezer tanár szerint semmilyen segítséget nem kapott a karantén alatt a digitális oktatás napi szintű megvalósításához. A felmérésből az is látszik, hogy nemcsak a rengeteg túlóra, hanem többletköltségek is terhelték a pedagógusokat: több mint 50 százalékuknak növekedtek a rezsiköltségei, s 42 százalékuknak kellett saját pénzéből beruháznia annak érdekében, hogy - a digitális oktatás követelményeihez igazodva - el tudja látni a feladatait.

Még mindig várja a PDSZ a pedagógusok válaszait a kérdőívre. Fotó: Pixabay
Még mindig várja a PDSZ a pedagógusok válaszait a kérdőívre. Fotó: Pixabay

A PDSZ most arra kíváncsi, hogy a védekezés szempontjából alacsonyan ellátott közoktatási intézményekben a pedagógusok – többségük épp az idősebb korosztályból -, milyen tapasztalatokat szerzett az iskolaév első hónapjában, a járvány második, még mindig felfutó hullámában.  

Augusztus végén lapunknak Nagy Erzsébet pécsi pedagógus, a PDSZ tagja úgy nyilatkozott, hogy fejest kell ugraniuk anélkül, hogy tudnák, milyen mély is alattuk a víz. A nyár utolsó napjaiban még várták az állam által biztosított kézfertőtlenítőket, de a takarítószemélyzet hiánya azóta is nagy probléma egyes intézményekben. Bár most megérkezett a kormány által megrendelt több, mint 41 ezer hőmérő, egyes nagyobb iskolákban pedig még thermokapuk is az október 1-jével megkezdődött kötelező reggeli lázmérés miatt, de ezzel együtt kétségtelen: az egészségügyi, a kereskedelmi és szociális dolgozók mellett a pedagógusoké az egyik legveszélyeztetettebb szakma a koronavírus idején.

Közben csütörtökön egy nyilvános szakmai online beszélgetésen megkongatták a vészharangot. Tordai Dániel házi gyermekorvos például kijelentette: a lázméréssel azt lehet kizárni, hogy valaki betegen menjen az iskolába, nem pedig azt, hogy koronavírust vigyen be, szerinte ezzel a módszerrel nem lehet kizárni a közösségekből a vírust. Jakab Ferenc virológus hozzátette: amíg a mérésre fognak várni a gyerekek kint és ott fognak tolongani, simán megfertőzhetik egymást.

A PDSZ arra bíztatja a pedagógusokat: töltsék ki az újabb kérdőívet, hogy reális képet kaphassanak országos szinten arról, milyen az élet a második hullám tetőzése előtt a magyar köznevelési intézményekben. Ugyanis folyamatosan érkeznek hozzájuk üzenetek olyan iskolákról, óvodákról, amelyek lassan komoly egészségügyi kockázatot jelentenek.

A PDSZ úgy látja, hogy jelenleg két álláspont tartja magát hazánkban: az egyik szerint a felelős hatóságok kézben tartják a helyzetet, nem lesz baj, vagy ha mégis, arra is fel vagyunk készülve. A másik szerint a felelős szervek nyugalma valójában nem profizmust, hanem káoszt és inkompetenciát rejt, és csak a jószerencsében bíznak a saját szakértelmük helyett. A saját munkahelyeinken szerzett tapasztalataink és a hozzánk érkező üzenetek ez utóbbit látszanak igazolni.

A kérdőív a szokásos adatokon túl (milyen típusú intézmény, melyik megyében található, kor, nem, iskola és kollektíva nagysága), olyan kérdéseket tesz fel, mint:

  • a tanulók létszáma, akikkel Ön átlagosan 15 percnél tovább tartózkodik egy légtérben
  • milyen óvintézkedések történtek az intézményében (tömeges tesztelés, védőfelszerelések biztosítása, fertőzésgyanús esetek elkülönítése, karantén, tanítási szünet, digitális oktatás elrendelése, stb.)
  • a járvány alatt hogyan változott az elrendelt helyettesítési órák száma
  • előfordult-e szeptember 1-jétől COVID-dal fertőzött tanuló vagy pedagógus az intézményben
  • biztosítottnak látja-e a biztonságos és egészséges munkavégzés feltételeit
  • tart-e attól, hogy megbetegszik
  • hogyan oldják meg a fertőtlenítést (takarító személyzet, pedagógusok, gyermekek)
  • kifizetik-e a helyettesítést, ha négy napon belül rendelik el, ami a munka törvénykönyve szerint kötelezően kifizetendő
  • ha karanténba kellett vonulnia, mekkora táppénzt kapott
  • vagy hogy értékelje a kormány járványügyi intézkedéseit

A PDSZ arról tájékoztatta lapunkat, hogy a mai napon meghaladta az 1300 főt, akik kitöltötték a kérdőívet. A válaszokból készített listát a Blikk, a legkirívóbbak közül szemezgettünk:

  • Egyesek eltitkolják a pozitív tesztjeiket
  • Kicsik a termek, kb. 20 főnek kényelmesek, így a szociális távolságtartás egyáltalán nem megoldható a 28 fős osztályoknak
  • Saját pénzből veszem a kéz-és feluletfertőtlenítő 80 százalékát, mivel nem vagyok ofő, nincs támogató osztálypénz sem az én termemre.
  • Nem minősül szoros kontaktnak a tanár, így nem tesztelik, nem megy karanténba. A fertőzést továbbviszi még 8-10 osztályba, a tanáriba, stb. A gyanús gyerekeket sem tesztelik, max ha szülő orvoshoz viszi. Ha pozitív az osztálytárs, adott osztály karanténba kerül, de egy csomó osztály keveredik, vannak csoportösszevonások is!
  • Közel 64 évesen, általános iskolában, két 26 fős második osztályban dolgozom heti 26 órában, + benntartózkodás. Tömeg a teremben, tömeg a folyosókon, ebédlőben, udvaron (és jön az esős idő...) lehetetlen a távolságtartás, veszélyeztetve érzem magam,
  • Csak folyosói pletykákból tudjuk, hogy ismét beteg lett valaki, és rémisztő, hogy a fiatalokat nem lehet rávenni, hogy viseljék a maszkot, és az is, hogy nem tehetem kötelezővé, pedig egy gimnazista kibírná.
  • A bolti eladó is nagyobb biztonságban van, mert ott kötelező a maszkviselés
  • Teljes a bizonytalanság, idegesek, ingerlékenyek, fáradtak vagyunk
  • Az óvodákban nem lehet megoldani a közvetlen kontaktus elkerülését... A gyerekek altatása alatt is egymást érik az ágyak... 
  • A tesztelés egy kálvária. Nem készül el időben, nem tájékoztatnak az eredményről, nyomozni kell utána.Minden felelősség ránk tolva, teljes káosz, a szülők azt gondolják, mi beszélünk össze- vissza, az intézkedések reakcióit mi kapjuk, így a megítélésünk tovább romlik.
  • Abszurd, hogy az udvaron a takarító nénink vigyázza az elkülönített gyanús eseteket, amíg nem jön a szülő/védőnő. Most még jó az idő... de ha esik, a folyosón ültetjük őket a sarkokba???

Rendkívüli szünetet szeptember 28-án az óvodák csupán fél százalékában - 2947 óvodai feladatellátási helyből 17-ben -, a 3079 iskolából pedig csak 7 helyen hirdettek meg, tantermen kívüli, digitális munkarendet 118 intézményben rendeltek el, azaz akkor még az iskolák négy százaléka volt érintett. Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Dr. Müller Cecília arról számolt be, hogy jelenleg 33 óvódában és 6 iskolában van rendkívüli szünet, 121 osztályban és 5 iskolában van digitális munkarend. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság OKSZ: az árrésstop fenntartása nem szolgálja a vásárlók érdekeit
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 16:44
Az OKSZ szerint a kormány a szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket.
Makro / Külgazdaság Bejelentést tett Gulyás Gergely az árrésstopról
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 15:36
Augusztus 31-ig biztosan érvényben marad az intézkedés.   
Makro / Külgazdaság Köhécsel az EU egyik legnagyobb gazdasága
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 15:16
A francia hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve – áll az Insee francia statisztikai hivatal szerdán ismertetett végleges jelentésében.
Makro / Külgazdaság Hétórás munkanapot vezetne be egy európai ország, hogy növelje a dolgozók jóllétét
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 14:01
Hétórás munkanap bevezetését tervezi a montenegrói kormány, az ország gazdasági kamarája azonban szerdán arra figyelmeztetett, hogy a rövidebb munkanap nagyobb terheket róna a gazdaságra, amely nem biztos, hogy készen áll a globális kihívásokra.
Makro / Külgazdaság Kapaszkodjon: olcsóbb lesz tankolni
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 10:04
Mutatjuk a friss számokat!
Makro / Külgazdaság Év végén jöhet csak kamatcsökkentés
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 17:01
A Monetáris Tanács májusi kamatdöntő ülésén 6,50 százalékon tartotta az alapkamatot, a döntés megfelelt a várakozásoknak és az elemzői konszenzusnak is. A hazai alapkamat immár nyolc hónapja változatlan.
Makro / Külgazdaság Lendületet adott a forintnak Varga Mihály
Herman Bernadett | 2025. május 27. 16:34
Aggasztóak az inflációs kilátások, a növekedés szintén gyengén alakult, a jegybank azonban óvatos és türelmes, ezért nem változtatott az alapkamaton. Lehet, hogy az idén már nem is lesz kamatcsökkentés.
Makro / Külgazdaság Nem ezt várták a németektől
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 15:21
Az elemzők által vártnál kevésbé javult a fogyasztói hangulat Németországban a GfK és NIM-intézet júniusra vonatkozóan végzett felmérése szerint.
Makro / Külgazdaság Gyengült a forint, óvatos maradt Varga Mihály
Herman Bernadett | 2025. május 27. 14:01
Májusban is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. Utoljára szeptemberben volt kamatcsökkentés, lazítás leghamarabb a második félévben lehet a szakértők szerint. 
Makro / Külgazdaság Mi történt? Kitört a jókedv Európában
Privátbankár.hu | 2025. május 27. 13:41
Májusban javult az üzleti és a fogyasztói hangulat mind az euróövezetben, mind az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) havi rendszeres felmérésének kedden publikált legfrissebb száma alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG