4p

Egyelőre nem vert túl nagy hullámokat határainkon túl, hogy a magyar kormány ismét különadókat vezetne be a nagy cégekre és bankokra a rezsicsökkentés és a hadseregfejlesztés finanszírozása érdekében. A bejelentésről beszámoló külföldi lapok arra azért emlékeztetnek, hogy az Orbán-kormány 2010 után is bevetette már ezt a fegyvert a költségvetés stabilizálása céljából, és most ismét így konszolidálja a büdzsét, valamint kerüli el a magánszemélyek adóemelését. Megjegyzik azt is, hogy az elsöprő választási győzelmet nagy osztogatás előzte meg.

Mint arról beszámoltunk, rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be tegnap este Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint kötelezik a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari és kereskedőcégeket, a telekommunikációs vállalatokat és a légitársaságokat, hogy – mint fogalmazott – „extraprofitjuk nagy részét” ebbe a két alapba fizessék be. Ezekből fogják ugyanis finanszírozni a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségét.

Orbán Viktor rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelenti be a Karmelita kolostorban 2022. május 25-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelenti be a Karmelita kolostorban 2022. május 25-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az intézkedések két évre ( az idénre és jövőre) vonatkoznak. De hogyan látják mindezt külföldön?    

Harcban az EU-val

Magyarország különadót akar behajtani a bankoktól és az energetikai vállalatoktól, emelte ki a Der Standard beszámolójában. Emlékeztettek arra, hogy az Orbán-kormány már 2013 óta támogatja a kisfogyasztók energiakiadásait, emellett az elmúlt hónapokban árstopot vezetett be az üzemanyagokra és egyes alapélelmiszerekre.

Az osztrák napilap megjegyezte azt is, hogy Magyarország az Oroszország elleni olajembargó miatt blokkolja a hatodik uniós szankciós csomagot, és kompenzációként „milliárdos szubvenciókat” követel Brüsszeltől. (Emellett azt szeretné, ha az exporttilalom alól mentesülne a csővezetékes szállítás – a szerk.)

Megfigyelők szerint azonban az embargó mögött politikai okok is állnak, Orbán Viktor ugyanis „oroszbarátnak számít”, az áprilisi választásokat pedig főleg azzal az ígérettel nyerte meg, hogy nem engedi Magyarországot belesodródni az ukrajnai háborúba, írja a Der Standard, Ugyanerről számolt be az osztrák állami televízió (ORF), a szintén osztrák Kleine Zeitung és a Kronen Zeitung is.

A német n-tv azt emelte ki:

Magyarország különadóval akarja kiépíteni a hadsereget

Hozzátették: a kormány abból finanszírozza majd az energiaárak jelenlegi szinten tartását is.

A Bloomberg arról ír, hogy Orbán Viktor bejelentése után a forint és a pesti tőzsde is zuhant, az adók részleteit pedig ma fél 3-tól ismerteti a kormány sajtótájékoztatón.

Az amerikai hírügynökség megjegyzi: a friss forrás segít majd konszolidálni a magyar költségvetést, miközben az Európai Unió befagyasztja a Magyarországnak járó uniós forrásokat. (Brüsszel a Helyreállítási Alap forrásait zárolta eddig, valamint elindította a jogállamisági mechanizmust, amely akár újabb uniós pénzek megvonásával járhat – a szerk.)

Régi fegyver

Az Euractiv uniós hírportál azt emeli ki, hogy Orbán Viktor ismét a bankokra és cégekre kivetett különadóval „dugaszolja be” a költségvetésen tátongó egyre nagyobb lyukat. Tehát ezúttal is egy olyan intézkedéshez nyúl, amellyel elkerülheti a családokat terhelő adóemeléseket.

A bejelentés egy nappal azután történt, hogy az Orbán-kormány különleges jogköröket biztosított magának a háborús veszélyhelyzet kihirdetésével.

A nacionalista Orbán 2010-ben került hatalomra, és egymás után negyedszer alakíthat kormányt elsöprő győzelmet aratva, amit pénzszórás előzött meg

-írja a lap, az év elején a különböző társadalmi csoportoknak nyújtott extra juttatásokra utalva (13. havi nyugdíj, gyermekes családoknak járó szja-visszatérítés, 25 év alattiak szja-mentessége).         

Ez a lap is emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor 2010 után a bankokra, a kereskedelemre és az energiacégekre kivetett különadókkal stabilizálta a gazdaságot.

Ez segített ugyan csökkenteni a hiányt, ugyanakkor erodálta a befektetői bizalmat.

Az Euractiv által idézett elemzők szerint az energiárak növekedésének megakadályozása és a hadseregfejlesztés két óriási tétel, amely több mint ezermilliárd forintba kerülhet, a lényeg pedig a részletekben rejlik majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG