2p
Csak a a nagyvállalatok nyernek a társasági nyereségadó csökkentésével. A kis- és középvállalkozások viszont nehéz időszak elé nézhetnek.

Csak a nagyvállalati szektornak jelent érezhető könnyebbséget a kormány javaslata, amely révén jövőre egységesen 9 százalékra mérséklődik a társasági nyereségadó, míg a kisebb vállalkozások nem lesznek képesek kigazdálkodni a kötelező béremelést - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) hétfőn az MTI-vel.

Mi lesz a kkv szektorral

Az MNKSZ úgy véli, bár ez a lépés jelentősen növelheti Magyarország versenyképességét más országokkal szemben, az intézkedés csak az 500 millió forintnál nagyobb eredményt elérő vállalatokat érinti pozitívan, ahol idén még 19 százalékos a társasági nyereségadó. A kis- és közepes vállalkozásokra (kkv), amelyekre 10 százalékos nyereségadó vonatkozik, a kormány intézkedése révén csupán 1 százalékpontos csökkenés vonatkozna - tették hozzá.

Az MNKSZ ezért úgy véli, hogy a kormány által javasolt 4 százalékpontos munkáltatói járulékcsökkentés és a nyereségadó mérséklése nem képes érzékelhetően segíteni a vállalkozásokat a kötelező béremelés kigazdálkodásában.

A járulékcsökkentésekről és béremelésről szóló cikkeinket itt olvashatja >>>

Túlélésért küzdenek?

Kiemelték: a tervezett 15 százalékos minimálbér és 25 százalékos szakmunkás garantált bérminimum emelést és a bérstruktúrára gyakorolt hatásait képtelenek előteremteni azok a vállalkozások, amelyek tevékenységüket nem az ország prosperáló részein folytatják, illetve a feketegazdaságban tevékenykedő piaci szereplőkkel kénytelenek nap mint nap versenyezni.

A szövetség ezért arra kéri a kormányt, hogy a 2017-es bérek és bérterhek érdekegyeztetési folyamatába vonja be az MNKSZ-t és a kkv-szektor más civil szervezeteit, mert szerintük a kormány béremelési javaslata ellehetetleníti a magyar vállalkozásokat és csak a nagyvállalatok érdekeit veszi figyelembe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG