3p

A 4iG csoporthoz tartozó 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) és az állami tulajdonú N7 Holding három fontos megállapodást írtak alá, amelyek célja, hogy létrehozzák Magyarország első, állami és magántőke bevonásával működő védelmi ipari holdingját. A projekt célja, hogy egyetlen szervezetbe fogják össze a hazai hadiipar meghatározó szereplőit, növelve ezzel a magyar védelmi technológia versenyképességét és exportlehetőségeit – olvasható a közleményben.

A két fél még 2025 júniusában írt alá egy előzetes megállapodást, most pedig bejelentették a konkrét adásvételi szerződéseket, amelyekkel a terv a megvalósítás fázisába lépett.

A tranzakciók összértéke 72,1 milliárd forint, és az ügyletek lezárása a versenyhatósági engedélyektől függ.

A most létrejövő N7 Defence Zrt. lesz a közös holdingvállalat, amelyben a 4iG SDT 75% + 1 szavazat, az N7 Holding pedig 25% – 1 szavazat tulajdonrészt birtokol majd. Az N7 Defence négy fontos magyar védelmi céget fog egyesíteni:

  • Aeroplex Kft. – repülőgépek karbantartásával és javításával foglalkozik.

  • Arzenál Fegyvergyár Zrt. – kézifegyverek és hadiipari alkatrészek gyártója Kiskunfélegyházán.

  • Colt CZ Hungary Zrt. – többek között CZ BREN 2 típusú gépkarabélyokat gyárt.

  • Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. – várpalotai lőszergyár, ahol a német Rheinmetall cég a többségi tulajdonos.

A gyárak és üzemek továbbra is állami tulajdonban maradnak, a cégek csak használati jogot kapnak, és bérleti díjat fizetnek értük.

A modell célja, hogy az állam infrastruktúráját és a magánszektor szakértelmét kombinálja.

A 4iG csoporthoz tartozó 4iG SDT 75 százalék +1 szavazat befolyást szerez az új védelmi ipari holdingban
A 4iG csoporthoz tartozó 4iG SDT 75 százalék +1 szavazat befolyást szerez az új védelmi ipari holdingban
Fotó: 4iG

A 4iG SDT emellett teljes mértékben megvásárolja a Hirtenberger Defence Systems Kft.-t, egy több mint 160 éves múltra visszatekintő aknavető- és lőszergyártó céget, amely Ausztriából indult, és ma a világ számos hadseregének szállít fegyverrendszereket. Továbbá a 4iG SDT és az N7 Holding külön megállapodást kötött a Rheinmetall Hungary Zrt. részleges tulajdonrészének átruházásáról is. Ez a cég a Lynx KF41 gyalogsági harcjárművek fejlesztését és gyártását végzi Zalaegerszegen. A tulajdonosi szerkezet átalakítása után a 4iG SDT közvetett kisebbségi tulajdont szerez a társaságban.

Három vállalat – az Airbus Helicopters Hungary Kft., a SATYPS PSP Hungary Zrt. és a Dynamics Nobel Defence Zrt. – nem került be az első körös megállapodásokba. A felek azonban nem zárják ki, hogy a jövőben ezekkel is együttműködjenek, de ehhez további egyeztetésekre és előkészítésre van szükség.

A közlemény szerint a mostani megállapodások jelentős mérföldkövet jelentenek a magyar védelmi ipar modernizálásában.

A cél, hogy a hazai hadiipar ne csupán kiszolgálja a magyar haderőt, hanem nemzetközi piacon is versenyképes legyen.

A 4iG SDT a tranzakciók zárása után mintegy 2800 új munkavállalóval bővül, így a 4iG csoport teljes létszáma meghaladja a 11 000 főt. Az új holding létrejöttével a cégcsoport átfogó védelmi ipari portfólióval rendelkezik majd, amely a fegyver- és lőszergyártástól a katonai járműfejlesztésen át egészen a helikopter-karbantartásig terjed.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG