6p
A múlt évben több mint 16 milliárdos árbevételt generáltak három nagyobb szekcióba osztható kuponcégek. Kérdés, hogy tudnak-e még növekedni?

Jelentős árkedvezmények, folyamatosan változó kínálat, rövid ideig elérhető és impulzív vásárlásra ösztönző ajánlatok. E négy jelző alapján ráismerhetünk a bónusz/kupon piacra, de korántsem ez az egyetlen e-kiskereskedelmi szegmens, melyre ezek illenek. Az általános kínálatot nyújtó bónuszos/kuponos oldalak mellett egyaránt érvényesek ezek az állítások a kizárólag kedvezményes szállásajánlatokat értékesítőkre, valamint az online vásárlói klubokra is. E szereplők ugyan különböző üzleti modellekben működnek, de a fenti tulajdonságok közös nevezőt képeznek. Ők együtt alkotják az angol terminológiában „daily deals”-ként ismert napi ajánlatok piacát, amely a 2014-es évben elérte a bruttó 16,5 milliárd forintnyi közvetített forgalmat idehaza.

A Bónusz Brigád mindent visz

Az eNET Internetkutató Kft. által vizsgált általános kínálatú bónusz/kupon piac 2014-ben elérte a bruttó 5 milliárd forintos közvetített forgalmat, amely közel azonos a korábbi év eredményével. Miközben ennek a piacnak a mérete jelentősen nem változott, az erőviszonyokról már nem mondható el ugyanez. A 2014-es év három legnagyobb forgalmát lebonyolító általános kínálatú bónusz/kuponos oldala rendre a Bónusz Brigád, a márkanév-váltáson átesett Zumzi (korábban Kupon Világ) és a Napideal! volt. Utóbbi szereplő idén először került be a TOP3-ba, letaszítva ezzel az évek óta a harmadik helyen lévő Napi Tippet.

TOP3 általános kínálatú bónusz/kupon piaci szereplő közvetített forgalma 2014-ben Forrás: eNET

 

A Bónusz Brigád mintegy bruttó 3,4 milliárd forintos közvetített forgalommal a 2013-as évhez képest jelentős, 37%-os növekedésre tett szert, ami annál is inkább kiemelkedő, mivel az általános kínálatú bónusz/kupon piacon az összes többi, eNET által rendszeresen mért szereplő esetében csökkenés történt. A márkanév-váltáson átesett Kupon Világ, immáron Zumzi név alatt folytatja a működését, a változás azonban meglehetősen negatívan hatott az eredményükre, közel 50%-ot veszítettek a 2013-as közvetített forgalmukhoz képest. Az általános kínálatú bónusz/kupon piac szereplőinek a bruttó 5 milliárd forintos lebonyolított forgalmat 28.319 meghirdetett ajánlattal és valamivel több mint 1 millió eladott bónusz/kupon révén sikerült elérniük.

A korábbi éveknek megfelelően 2014-ben is a szolgáltatások generálták a forgalom nagyobb részét és úgy tűnik, hogy a piac egészére nézve beállt egyfajta szolgáltatás-termék egyensúly. A 2013-as évhez hasonlóan a szolgáltatások 2014-ben is a teljes közvetett forgalom 77%-át, a meghirdetett ajánlatok 64%-át és az eladott bónuszok/kuponok 54%-át adták. Miközben tehát az értékesített bónuszok/kuponok számában közel azonos arányban voltak a szolgáltatások és a termékek, addig előbbiek a magasabb átlagos ár miatt jóval nagyobb szeletet hasítottak ki a forgalomból, mint a termékek. A meghirdetett ajánlatok átlagos ára 13 700 Ft volt, amely 1 900 forinttal több, mint 2013-ban volt, ami főleg annak köszönhető, hogy megnőtt a nagyobb értékű utazási ajánlatok aránya.Kedvezményes szállásértékesítésből bruttó 3,5 milliárd forintnyi forgalom.

Az általános kínálatú bónusz/kupon piacon megtalálható ajánlatkategóriák közül egyedül az utazási ajánlatok azok, amelyek kizárólagos értékesítésére való szakosodás az évek folyamán életképesnek bizonyult. Ennek számtalan oka van, de a legfőbb indok mindenféleképpen azok értékében rejlik, hiszen áruk magasan a többi típusú ajánlat ára fölött van. 2014-ben a csak szállásértékesítésre szakosodott bónusz/kupon oldalak közel bruttó 3,5 milliárd forintnyi forgalmat bonyolítottak le, ezazonban csupán egy része az online értékesített szálláskupon piacnak, hiszen a szakosodott szereplőkön kívül mások is kínálnak bónuszos/kuponos utazási ajánlatokat.

A bónuszos/kuponos piacon a meghirdetett üdülési ajánlatok között a 3 napra és 2 főre szóló, négycsillagos szállodai környezetben, félpanziós ellátást biztosító belföldi utazások a legjellemzőbbek. Ezeknek az átlagos ára 41 400 forint körül alakult 2014-ben, ami mintegy 50%-os kedvezményt jelent az átlagos eredeti árhoz képest.

Vásárlói kluboknak olcsóbb

A vásárlói klubok közös jellemzője, hogy a tagok számára világhírű márkák minőségi termékeit kínálják jelentős kedvezményekkel. Az elmúlt évek során ezek az oldalak egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. Kezdetben a portfólió kialakításakor a divat volt a fókuszban, elsősorban ruhákat, cipőket, táskákat és egyéb kiegészítőket kínáltak rendkívüli kedvezményekkel. A népszerűség azonban magával hozta a termékkínálat bővítését és egyre inkább megjelentek az ajánlatok között a lakberendezési termékek is. A Magyarországon már régóta működő Brands.hu és Fashion Days mellett pedig 2013-ban kizárólag lakásdekorációval kapcsolatos ajánlatokkal megjelent a Vivre is.

Mi sem jelzi jobban a vásárlói kluboknak az eredményességét, minthogy 2014-ben összességében mintegy bruttó 3,8 milliárd forintnyi forgalmat bonyolítottak le. Az e-kiskereskedelmi trendek alapján a ruházati és a lakberendezési termékek online értékesítése a jövőben is kifizetődőnek tűnik, így ezeknek a vásárlói kluboknak a további növekedésére lehet számítani.

Ki nem illik a képbe?

A napi ajánlatok piacának legtöbb szereplője viszonylag egyértelműen besorolható a három szegmens valamelyikébe, akadnak azonban olyan oldalak is – mint például a Csak1Nap és a Vatera Sztárajánlatok (korábban Lealkudtuk.hu) – amelyek bizonyos szempontból kakukktojások, mert üzleti modelljük révén fenntartások nélkül nem illeszthetőek be egyik csoportba sem. Ugyanakkor ezek a szereplők jelentős, közel bruttó 4 milliárd forintnyi forgalmat bonyolítottak le 2014-ben, így nem megkerülhetők, ha a napi ajánlatok piacméretének meghatározásáról van szó.

Nem durran

Már a Groupon-modell hazai megjelenésekor lehetett találkozni olyan véleményekkel, amelyek a lufi jövőbeni kidurranásáról szóltak, ez azonban még a mai napig várat magára. A napi ajánlatok piaca stabilnak tekinthető, de az elmúlt években az erőviszonyok terén volt változás, például az általános kínálatú részpiacon a Bónusz Brigád megszilárdította vezető szerepét, miközben a Zumzi leszakadt. Mindent összevetve azonban a teljes online napi ajánlatok piacán bonyolódott bruttó 16,5 milliárd forintos közvetített forgalom maga a bizonyíték, hogy a jelentős kedvezményű ajánlatok értékesítése működik és semmiképpen sem elhanyagolható méretű szegmensről van szó.

2015 fő kérdése ugyanakkor a szereplők számára az lesz, hogy vajon a válságból való fokozatos kilábalás mennyire lesz hatással a jelentős kedvezmények iránti keresletre, tudnak-e növekedni a cégek, illetve maga az egész piac.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
Makro / Külgazdaság Előre látták, hogy ez lesz, de vajon reális, ami most a magyar piacon történik? Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. június 28. 10:59
Bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 23-i, 25 bázispontos kamatcsökkentése és még inkább Varga Mihály kommunikációja miatt kismértékben gyengült a forint, valójában az euró bevezetésének ígérete nagyon erős támaszt ad most a hazai fizetőeszköznek. Az országkockázati megítélésünk eközben folyamatosan javul, amire már az április 12-i országgyűlési választásokat megelőzen is bőven mutattak jelek. Az Equilor Alapkezelőnél nem lepődtek meg a magyar eszközök felértékelődésén, de vajon nem túlzás-e, ami most a magyar piacon történik? Erről is beszélgettünk a Klasszis Podcast legújabb adásában. 
Makro / Külgazdaság Már több mint 10,5 milliárd eurót kapott Ukrajna innen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 15:49
Újabb csomagot hagyott jóvá az EBRD.
Makro / Külgazdaság Magyar Péteréknek nincs oka a panaszra ezeket a számokat látva
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:04
Továbbra is jelentős a Tisza fölénye. 
Makro / Külgazdaság Jelasity Radován: Az Erste nem adósa Kármán Andrásnak és ő sem az Erstének, ő nem a bank szolgája
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 26. 15:30
Az Erste elnök-vezérigazgatója a június 25-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live jubileumi, 100. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nálunk sem rózsás a költségvetés helyzete, de a franciáknál sosem volt ilyen rossz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 13:10
Franciaország államadóssága rekordmagasra, 3500 milliárd euró fölé emelkedett az első negyedévben a nemzeti statisztikai hivatal, az Insee adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Elárulta Magyar Péter, melyik feltételt lesz a legnehezebb teljesíteni az euróhoz
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 12:45
Magyar Péter miniszterelnök, Kármán András pénzügyminiszter és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszter, a Eurócsoport elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak a Pénzügyminisztériumban, ahol a legfőbb téma az euró magyarországi bevezetésének lehetőségei voltak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mekkora a támogatottsága idehaza az euró bevezetésének
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 08:55
A Medián kutatása szerint a társadalom jelentős, háromnegyedes többsége szeretné, ha Magyarország bevezetné az eurót. Nézetkülönbség mindössze abban van, hogy ez mikor történjen meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG