2p

Csütörtöktől, jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök. Azzal érvelt, hogy jelentősen csökken az új fertőzöttek száma.

Szerbia feloldja a koronavírus-járvány miatt március közepén bevezetett szükségállapotot május 7-től - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap este Belgrádban a Pink kereskedelmi televízióban nyilatkozva. Az elnök mindezt az új fertőzöttek számának jelentős csökkenésével indokolta.

"Holnap a kormány, a miniszterelnök és én mint államfő megkapjuk a védelmi minisztérium indoklását, majd a kormány Ana Brnabic miniszterelnök által és általam is aláírt állásfoglalását szerdán, vagyis Durdevdan (Szent György ünnepe) napján átadjuk a parlamentnek a szükségállapot feloldása végett" - mondta Vucic. Hozzátette: amennyiben a dokumentum még aznap megjelenik a hivatalos lapban, úgy csütörtöktől már nem lesz kijárási tilalom.

Néptelen utca Belgrádban 2020. április 4-én, már a kijárási korlátozás idején. MTI/AP/Darko Vojinovic
Néptelen utca Belgrádban 2020. április 4-én, már a kijárási korlátozás idején. MTI/AP/Darko Vojinovic

Szerbia a Reuters hírügynökség értesülése szerint a jövő héten újraindíthatja a távolsági buszjáratokat és a vasúti személyforgalmat, a légiközlekedés pedig a hónap végéig indulhat be. A bevásárlóközpontok, kávézók és éttermek a távolságtartási szabályok betartása mellett szintén fogadhatnak vendégeket a korlátozások feloldását követően.

Predrag Kon járványügyi szakember, és a belgrádi válságstáb tagja szerint a koronavírus elleni küzdelemben hozott higiéniai és orvosi intézkedések nagy része hatályban marad. "A kijárási tilalmak véget érnek, de a pandémia teremtette körülmények fennmaradnak" - fűzte hozzá.

Belgrád korábban enyhített a korlátozó intézkedéseken, és megszüntette az eredetileg a teljes hétvégére tervezett kijárási tilalmat, az ellenzék szerint ez nem elég, meg kellene szüntetni az éjszakai kijárási tilalmat is, illetve az összes kötelező, szigorú intézkedést. Az ellenzéki vezetők egy csoportja csütörtök este, a kijárási tilalom ideje alatt tiltakozást szervezett a parlament épülete elé.

Szerbiában 9464 az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 193-an haltak meg a Covid-19 betegségben. A nyugat-balkáni ország március 15-én szükségállapotot vezetett be, lezárta a határait és kijárási tilalmat vezetett be, a parlamenti választásokat pedig elhalasztotta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG