4p
Meglepően sokat változott Soros György álláspontja menekültügyben, már nem feltétlenül Európában akarja látni a szíriaiakat, inkább Törökországgal, Libanonnal, Jordániával szövetkezne. A költségek azonban így is meghaladhatják a tízmilliárd eurót évente. A kvótarendszert is elveti, amely alapján minden országnak kötelező lenne menekülteket befogadnia. Vízum nélkül jöhetnek ide a törökök?
Leszbosz, Görögország (Fotó: ENSZ, UNHCR)

„A milliárdos befektető és filantróp Soros György” a hétvégén Isztambulban járt, ahol a második világháború óta legsúlyosabb menekültkérdésről tárgyalt az általa támogatott Nyitott Társadalom Alapítvánnyal és állami tisztségviselőkkel – írja a Wall Street Journal Online. (Filantróp: emberbarát, jótékony.)

A lap internetes verziója megemlíti, hogy a nácik által megszállt Magyarországon is élt üzletember határozott támogatója annak, hogy Európa nyissa meg határait a menekültek előtt. A menekültválságban alapítványai is tevéken részt vesznek.

A pánik a legnagyobb baj

A lap egy sajtókonferenciát idéz, közli az újságírók kérdéseire adott válaszokat. Soros a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a menekülők, a hatóságok és a nagyközönség egyaránt pánikban vannak. Ami szerinte nagyon káros, a kapkodást és az ítélőképesség elvesztését okozhatja.

Arra a kérdésre, hogy mi állíthatja vissza a nyugalmat, azt felelte, a menekültek nagy részének Törökországon keresztül vezet az útja, ezért ezzel az országgal kell együttműködni. De erre egyébként Európa már buzgón törekszik, Angela Merkel német kancellárral az élen.

Károkat okoz az áldozatoknak

Soros szerint sokkal olcsóbb és hatékonyabb lenne ott tartani a menekülteket, ahol vannak, mint ez a kaotikus vándorlás, amely csak pusztítást és pánikot hoz, és hatalmas károkat okoz az áldozatoknak, azaz a menedékkeresőknek. Európának és Törökországnak meg kellene állapodnia a teendőkről.

Ez eléggé nagy hangsúlyeltolódásnak tűnik szeptember végi véleményéhez képest, amelyben még inkább az európai határok megnyitásáról és a menekültek ottani ellátásáról értekezett. (Itt írtuk: Lehet szörnyülködni, Soros egymillió menekült befogadását akarja – évente)

Oktatni kéne százezreket

Törökországot persze kompenzálni kell valahogy ezért, és ennek költségei még magasabbak lennének, mint a múltban, mert például gondoskodni kellene a gyermekek oktatásáról is. (Jelenleg több százezer szíriai menekült gyerek nem jár iskolába Törökországban.)

Az oktatásnak fel kell őket készíteni arra is, ha Európa végre befogadja majd őket. Ennek költsége Soros szerint évente és személyenként 5000 euró lenne. Valamint Libanonnal és Jordániával is hasonló megállapodásokat kéne kötni. (E két országban is rengeteg, mintegy 1,7 millió menekült él, Törökországban pedig 2,2 millió az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR friss térképe szerint.)

Az 5000 vagy 15 000 eurós kérdés

Ez a Soros-féle 5000 euró is ismerős, a szeptemberben publikált írásában is úgy számolt, hogy egy-egy menekült ellátása 5000 euró körüli összegbe kerülne ezekben a közel-keleti országokban, vélhetően évente. Az Európában levőkre ugyanakkor az első két év alatt 15 ezer eurót kéne költeni fejenként – írta akkor.

A milliárdos szerint az illetékesek alábecsülik a menekültügy kezelésének költségét, ami évente a tízmilliárd eurót is meghaladja. Az UNHCR az említett három közel-keleti országban levő 4,3 millió menekültre 2015-re 4,5 milliárd dollárral számol, aminek október 20-ig csak a 45 százaléka volt biztosított.

Vízummentességet a törököknek?

Megkérdezték Sorostól, nem aggódik-e, hogy az EU Törökország együttműködéséért cserébe szemet huny az „alapjogok megsértése” előtt az országban. Soros szerint Törökországnak is szüksége van a megbékélésre, az együttműködésre, „például ha a vízummentes beutazás lehetőségét meg szeretné kapni” Európától.

Míg Soros szeptemberben évente egymillió menekült befogadásáról beszélt, most azt mondja, nehéz lesz (összesen) egymilliónál többet befogadni, mert ez csak önkéntes alapon lenne lehetséges.

Jé, Soros és Orbán egyetért

Az is némileg meglepő, hogy Soros ellenzi a kötelező menekültkvótákat, szerinte ellentétesek az EU-s joggal és a nemzetközi menekültügyi szerződésekkel is. Sok ország van az EU-ban, amelyek ellenzik a menekültek befogadását.

Kérdésre válaszolva a milliárdos elmondta, hogy ő és alapítványa kitartanak elveik mellett, amelyeket pedig sokan támadnak, így Magyarországon is, és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is. Törökországban pedig azzal vádolják, hogy segítette a 2013-as ellenzéki tüntetéseket, ezt Soros cáfolta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG