3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

58 takarékot büntetett meg az MNB – a belvárosi vendéglátóhelyekre száll ki a NAV – annyi alma terem idén, amennyi az elmúlt 10 évben sem

A GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint az idei első negyedévi, 3,5 százalékos GDP-növekedéshez képest lassul a gazdasági bővülés üteme: az év egészében 2,5 százalékos növekedés várható. Áprilishoz képest a termelés és a forgalom az iparban 1 százalékkal, a kiskereskedelemben 0,1 százalékkal csökkent, az építőipar ugyanakkor továbbra is erősödik. A gazdaságkutató azt is jelezte, hogy a nemzetközi befektetői környezet alapvetően kedvező, de egyre több politikai kockázat érezhető.

Akár már ősszel elfogadhat a parlament egy olyan jogszabály-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy az MVM százszázalékos állami tulajdonba kerülhessen. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a Napi Gazdaságnak adott interjúban elmondta, a nagy állami cégek élén nem számít jelentős változásokra. Beszélt arról is, hogy az MKB Bankon túl is szeretnének még akvizíciókat végrehajtani. A miniszter szerint a leghamarabb a Bombardier külföldi tulajdonosával tudnak majd megállapodni.

58 takarékot büntetett meg az MNB, mert nem szabályosan változtattak kondíciós listájukon a tranzakciós illeték és az ingyenes készpénzfelvétel bevezetésekor. A takarékokat összesen 386,5 millió forintra bírságolta a jegybank. A megbüntetett intézetek között van - mutatjuk - a gyöngyösi, a kinizsi, az egri, a dunai és a dunakanyar takarék.

A fővárosi vendéglátóhelyeket ellenőrzi a NAV - azokban a kerületekben, ahol sok a turista. A vendégeket jellemzően nyugtának látszó blokkal tévesztik meg, azt a látszatot keltve, hogy szabályos bizonylatot adtak. A NAV addig nem enged az ellenőrzésből, amíg nem javul a vendéglátósok nyugta- és számlaadási fegyelme. Akit törvénysértésen érnek, akár 1 millió forintra is büntethetik, és utólagos adóellenőrzésre is számíthat.

Tűzoltóautók összeszereléséről állapodott meg a Volvo és a Rába. A Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható közlemény szerint a járművek Rába márkanév alatt kerülnek majd forgalomba.

A kora tavaszi kedvező időjárásnak köszönhetően az elmúlt tíz év legnagyobb almatermése várható Magyarországon. Az Alma Terméktanács 800 ezer tonna almára számít a nyár végi és az őszi szüreten, ekkora termés átvételére azonban nincs felkészülve a piac. A nagy termés a fogyasztóknak ugyanakkor kedvező, mert így lesz elég, jó minőségű alma a következő szezonig.

Az időjárás az új kukoricának is nagyon kedvez. A piac már beárazta a várható nagy termésmennyiséget - írja a Magro.hu. Az őszi búza betakarítása már befejeződött. A pontos végleges adatok még nem ismertek, de a hektáronkénti termésátlag várhatóan megegyezik majd a tavalyival.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG