3p
A főpolgármester szerint nem kellene vacakolni, mert ráfázhatunk.

A 3-as metróvonal felújításával és az árvízvédelemmel "nem szabadna szórakozni, vacakolni" - hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester az M1-en reggel. A főpolgármester a 3-as metróvonal infrastrukturális felújításáról azt mondta, hogy a főváros minden szükséges lépést idejében megtett, de folyik "egy borzasztó időhúzás", aminek nem egészen érti, mi a lényege. Ezért is fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz - emlékeztetett, megjegyezve: úgy tűnik, hogy a kormányközeli munkafolyamatok másképp nem képesek felgyorsulni.

Ilyen szabályok mellett nem lehet haladni

Tarlós István kiemelte azt is, hogy a felújítást addig nem lehet megkezdeni, amíg nem áll rendelkezésre a metrószerelvények pótlására 150 csuklós busz. Arról, hogy a magas ajánlattételi árak miatt lehet, nem újítják fel teljesen a 3-as metró állomásait, a főpolgármester kifejtette: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levele szerint 137,5 milliárd forintnál nem lesz több metrófelújításra. "Ami ebbe nem fér bele, arra nem vállalhatunk kötelezettséget" - mondta Tarlós István.

Kitért arra, sokan az hiszik, hogy ezek a közbeszerzési eljárások a végtelen biztonságot adják, a tisztességes verseny letéteményesei, miközben nincs olyan komoly állami cég, amely ilyen közhasznú beruházások kivitelezési munkáit mérnökáron elvégezné. Emellett iszonyú károkat lehet okozni azzal az időhúzással, amit a jelenlegi közbeszerzési szabályok lehetővé tesznek - tette hozzá a főpolgármester.

Közölte azt is, hogy a túlzó mértékű árak akkor sem érvényesíthetők, ha "az állomások kiglancolása elmarad". Ha az állomásokon kívül a többi megmaradó feladat árai nem alátámaszthatóan magasak, akkor a dolog éppúgy nincs rendben - jegyezte meg. Tarlós István a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a metrófelújításról azt mondta, "most már egyenesen kissé kétségbeejtőnek" látja a helyzetet, hiszen 2012 óta vesződik a főváros azzal, hogy előkészítse 3-as metró felújítását.

Ha jövő márciusban elkezdődnek a munkálatok, akkor még az sem kizárt, hogy 2019 végére befejeződik a 3-as metró felújítása - közölte.

Az árvízvédelemmel sem kellene várni

A római-parti mobilgáttal kapcsolatban Tarlós István elmondta, hogy még egy tanulmánytervet készíttetett a Nánási úti - Királyok útjai nyomvonalon történő védekezés lehetőségeiről, arról, hogy ez "mi minden miatt nem egy kezelhető változat".  Januárban a végleges tervet engedélyeztetik - közölte. Hangsúlyozta: "az árvízvédelem a másik olyan projekt Budapesten, amivel nem szabadna időt húzni, gáncsoskodni és aktuálpolitikai kérdéseket gyártani".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG