3p
Tökéletes egyetértésben bólintott rá mindenre a monetáris tanács a február 28-ai ülésen.

A jegybank monetáris tanácsának februári kamatdöntő ülésén a 0,90 százalékos alapkamatszint tartása mellett minden tanácstag támogatta az egynapos hitelkamat, egynapos betéti kamat és az egyhetes hitelkamat tartását is - olvasható a monetáris tanács február 28-i üléséről az Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent rövidített jegyzőkönyvben.

A tanács szerint a folytatódik a magyar gazdaság élénkülése. A gazdaságban továbbra is vannak kihasználatlan kapacitások, ugyanakkor a hazai reálgazdasági környezet dezinflációs hatása előretekintve fokozatosan megszűnik.

Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése indokolja, a monetáris tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására nem-hagyományos, célzott eszközök alkalmazásával.

Oda kell figyelni az inflációt befolyásoló hatásokra

Több tanácstag is hangsúlyozta, hogy az inflációs alapfolyamatok nem változtak, az infláció emelkedése elsősorban bázishatásokhoz köthető és átmeneti jellegű. Egy tanácstag megjegyezte, hogy a tanács márciusban dönt a három hónapos betétállományra vonatkozó korlát 2017. második negyedév végi szintjéről, így a monetáris kondíciók esetlegesen szükséges finomhangolását nemkonvencionális eszközökkel el tudják végezni. Egy másik tanácstag szerint kiemelt figyelemmel kell követni a feszesedő munkapiac esetleges inflációs hatásait, egyben megvizsgálni, hogy a munkapiaci szűk keresztmetszetek milyen gazdaságpolitikai eszközökkel kezelhetők.

A tanács értékelése szerint a bázishatások a következő hónapokban az árindex további átmeneti növekedését okozzák, majd ezek fokozatos mérséklődésével az infláció a tavaszi hónapokban ismét csökkenhet. A változatlanul erős munkaerőpiaci kereslet és a tavaly év végi bérmegállapodás következtében a nemzetgazdaságban fizetett bérek növekedési üteme továbbra is élénk marad, aminek költségnövelő hatását ellensúlyozza a munkáltatói járulékcsökkentés és a vállalati adók mérséklése.

Növekszik a gazdaság

A jegyzőkönyv szerint a tavalyi negyedik negyedévben folytatódott a hazai gazdaság növekedése. Decemberben a kiskereskedelmi forgalom tovább nőtt, az ipari termelés kismértékben mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az önálló vállalkozókat is figyelembe véve a kis- és közepes vállalatok hitelállománya közel 12 százalékkal bővült 2016-ban, emellett a teljes vállalati hitelállomány tekintetében is jelentős, 4 százalék feletti növekedés volt megfigyelhető. Az MNB piaci hitelprogramja érdemben támogatta ezt a dinamikus növekedést, a programban részt vevő bankok 2016-ban összességében 195 milliárd forint nagyságú nettó kkv-hitelezési vállalásukat több, mint másfélszeres mértékben túlteljesítették.

A monetáris tanács következő kamat-meghatározó ülését március 28-án tartja, amelyről április 12-én 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG